Index Vakbarát Hírportál

Extrém forróság jön, a legmagasabb fokú riasztást adták ki

2023. augusztus 26., szombat 06:06 | aznap frissítve

Szombaton ismét napos, száraz időre számíthatunk. Délután csak északon, északnyugaton alakulhat ki egy-egy zápor vagy zivatar. A nappali maximumok 31 és 38 fok között alakulnak. Hétfő éjfélig a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás van érvényben Magyarországon.

Szombaton folytatódik a napos, száraz időjárás. Fátyol- és gomolyfelhők délután északon és északnyugaton lehetnek, ahol egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. Több helyen megélénkülhet szél – írja az Időkép.

HAJNALBAN 16–23 FOKOT MÉRHETÜNK, NAPKÖZBEN PEDIG 31–38 FOKIG MELEGSZIK A LEVEGŐ.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat zivatarok miatt kilenc vármegyére adott ki elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést. Mint írták, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas, Veszprém és Zala vármegyékben.

Magas középhőmérséklet miatt másodfokú, narancssárga figyelmeztetés adtak ki:

A magas középhőmérséklet miatt elsőfokú, citromsárga figyelmeztetés van érvényben Zala, Veszprém, Vas, Nógrád, Komárom-Esztergom,  Borsod-Abaúj-Zemplén és Győr-Moson-Sopron vármegyékben.

Magas UV-sugárzásra és hőgutára figyelmeztetnek

Szombaton nem érkezik front, viszont az extrém hőség megterhelni szervezetünket. A kánikula különösen megterheli a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel élők, valamint az idősek szervezetét. Náluk keringési problémák, vérnyomás-ingadozás, rosszullét is előfordulhat.

A meleg miatt fáradékonyság, tompaság, dekoncentráltság továbbra is sokaknál jelentkezhet. Fokozódhatnak a migrénes panaszok, a trópusi éjszakák pedig alvászavarokat, álmatlanságot okozhatnak.

A legmelegebb órákban érdemes hűvös, árnyékos helyen tartózkodni, mivel könnyen napszúrást, hőgutát kaphatunk a tűző napon.

Délelőtt tíz és délután négy óra között az UV-sugárzás erős, nagyon erős fokozatot ér el, ezért figyeljünk bőrünk fokozott védelmére – derült ki az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzéséből. 

Harmadfokú hőségriasztás van érvényben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján – továbbá a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ ajánlását is figyelembe véve  az országos tiszti főorvos hétfő éjfélig meghosszabbítja, és harmadfokúra emeli a hőségriasztást az ország egész területére.

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras

Rovatok