Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter elárulta, mit mondott neki Orbán Viktor, mikor felkérte miniszternek

2023. augusztus 26., szombat 12:45

A tihanyi politikai fesztivál, a Tranzit szombati napját Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter „Kelet és nyugat között – A magyar külpolitikai mozgástér” című előadása nyitotta. A tárcavezető többek között a magyar külpolitika alapvető céljáról és az akkumulátorgyárakról is beszélt.

Szijjártó Péter azzal kezdte előadását, az, hogy ő külpolitikával foglalkozik, nagymértékben Gyürk Andrásnak köszönhető. Korábban meg volt győződve arról, hogy ez az a terület, amivel nem kíván foglalkozni, de a Fidelitas alelnökeként Gyürk András azzal bízta meg, hogy menjen el az európai demokrata diákok híres szervezetének eseményére. Végül ezen a területen ragadt.

A miniszter úgy látja, most még nagyobb szükség van arra, hogy a horgonyt jó helyre és jól dobják le, „a nemzetközi politikában minden mozog, csak a bizonytalanság biztos”. Mekkora a magyar külpolitikai mozgástér? – tette fel a kérdést a külügyminiszter, a válasza: széles. Lehet, hogy nem ez a tankönyvi válasz, mert viszonylag kis méretű, természeti erőforrásokban szegény, szárazföld által körülzárt ország részéről azt lenne indokolt mondani, hogy szűk a mozgástér, de Szijjártó Péter nem hiszi, hogy ez így van.

„Péter, csinálj magyar külpolitikát”

A politikus úgy vélekedett, a külpolitikai mozgásteret két nagy tényező tudja meghatározni, az egyik korlátozza a mozgásteret, ez a földrajzból fakad, „van ennél egy jelentősebb tényező, ez az, hogy mit akarunk, képesek és bátrak vagyunk-e úgy megfogalmazni a célt, hogy arra csak a saját nézőpontunkból tekintsünk”.

A mostani hullámok közepette le kell szögezni, hogy a magyar külpolitika célja nem lehet más, mint a magyar érdekek érvényesítése. A magyar külpolitikának nem lehet célja a mások érdekeiből történő kiindulás. A mi célunk, hogy a magyar emberek elégedettek legyenek a külpolitikával, és ez a külpolitika a magyar érdekeket szolgálja.

A körülmények viszont abba az irányba nyomják őket, hogy ne gondoljanak ilyeneket, ezért jogos a kérdés, hogy a korlátozni akaró körülmények dacára hogyan lehet ilyen bátor célkitűzést maguk elé helyezni.

Szijjártó Péter válasza: minden, őket korlátozó tényezőt szétfeszítő képességgel rendelkeznek, ez pedig az, hogy az európai külpolitikák közül a magyarnak van a legnagyobb legitimációja. A 2022-es választáson új világpolitikai környezetben voltak, a választáson a két nagy blokk két különböző választási lehetőséget kínált. Az eredmény ismert, „még egy, ekkora támogatottsággal rendelkező kormány nincs Európában, ezért a legszuverénebb külpolitika Európában, az a magyar”.

A tárcavezető azt is elárulta, hogy első miniszteri időszaka kezdetén milyen útravalót kapott Orbán Viktortól:

Péter, csinálj magyar külpolitikát.

Kudarcot vallott a „beavatkozási kísérlet”

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy új világrend van születőben. Amit biztosnak tart, hogy az új világrend nem egypólusú lesz. Az, hogy hány pólusú lesz, és kikből lesznek a pólusok, még nem eldöntött kérdés. Vannak egyértelmű jelöltjei ezeknek a pozícióknak, és kevésbé egyértelműek, ahogy feltörekvők és lecsúszók is, „a következő években nem a víz kisimulására, hanem még tarajosabb hullámokra kell számítani”.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az ilyen „lökdösődős időszakban” felfutnak a gazdasági zsarolások, valamint a tönkretételi kísérletek. Vannak politikai, kommunikációs akciók is, amelyek álhírek terjesztésére, lejáratásokra irányulnak, „minden esetben a nemzeti érdeket érvényesíteni akaró, nem globalista pártok, jelöltek ellen elképesztő lejáratási akciók indultak”.

A külső beavatkozási kísérlet egyetlen országban csúnya kudarcot vallott, ez Magyarország. A nemzetközi liberális mainstream próbált beavatkozni a magyar választási folyamatba, a miénk volt az elmúlt jó néhány év egyetlen választása, ahol ez a nemzetközi beavatkozási kísérlet csúnyán kudarcot vallott, és azt reméljük, hogy ennek a jogi következményeit is le fogják vonni

– húzta alá Szijjártó Péter.

Hol csúszott el a dolog?

A külügyminiszter úgy gondolja, a sikeres magyar politikai stratégia a bizonyíték arra, hogy nincs igaza a nemzetközi liberális mainstreamnek, „pályán van és sikeres az ország”.

Szijjártó Péter az egyik külpolitikai sikernek azt tartja, hogy szomszédos országként sikerült kimaradni a háborúból, „az egyetlen morálisan tartható külpolitikai irány egy háborúban, hogy mentsük az emberéleteket, mi egyetlen ember halálához nem járultunk hozzá, egyetlen eszkalációs kísérletben sem vettünk részt”.

Másfél éve tart a háború, és az EU képtelen volt elérni, hogy akár egyetlenegy lépéssel is közelebb kerüljünk a békéhez. Ami ennél nagyobb baj, hogy még büszke is erre. Ma az eszkalációs kockázata ennek a háborúnak nagyobb, mint bármikor korábban. Az EU versenyképessége politikai és gazdasági integrációként rosszabb, mint valaha.

Szijjártó Péter szerint ott csúszott el a dolog, hogy amikor az amerikaiak elkezdték Európát „beleprovokálni egy versenybe, amelynek azt a nevet adták, hogy ki segít többet katonailag Ukrajnának”, akkor az EU képtelen volt visszautasítani ezt, de ebben a versenyben Európa csak veszíthet, az a kérdés, hogy mekkorát.

Belemenni egy katonai segítségnyújtási versenybe a világ első számú katonai hatalmával, ott még a döntetlent is magas szorzóval adják.

Szijjártó Péter azt is világossá tette, a kormánynak a keleti–nyugati együttműködés nem politikai ízlés kérdése, nem gusztuskérdés, hanem a nemzeti érdek kérdése. Ha kelet és nyugat között kulturált, civilizált együttműködés van, „mi nagyobb biztonságban vagyunk, mint ha nincs. A világ blokkosodásából mindig vesztesen jöttünk ki, nem gondolom, hogy ez a jövőben másképp lenne, ezért továbbra is az összeköttetésekre helyezzük a hangsúlyt”.

A politikus arról is beszélt, hogy a szankciók politikája megbukott, ezt egyelőre csak azért nem ismerik el a szankciós politika hívei, mert ha ez a politika megbukott, akkor ezeknek a politikusoknak is meg kell bukni, valakinek viselni kell a felelősséget.

Mikor jön a kiütés?

Törekvés van arra, hogy a keleti és nyugati gazdaságot szétválasszák, ez szembemegy a magyar nemzetgazdasági érdekkel, ahogy az európaival is – folytatta Szijjártó Péter, hozzátéve: az európai gazdasági növekedés modellje arra épült, hogy Európában van a technológiai tudás, mindehhez könnyen elérhető, Oroszországból érkező energiaforrások voltak, de ezeket elvágtak.

Ez egy mélyütés, de a K.O. akkor jön, amikor ugyanezt megcsinálják az európai és a kínai gazdaság között.

A tárcavezető az előadás ezen a pontján megemlítette az akkumulátorgyárakat is. Arra hívta fel a figyelmet, hogy akkumulátor kell az autókba, a kérdés csak, hogy hol épülnek ezek a gyárak, hol jönnek létre munkahelyek, és hol nem vesznek el munkahelyek a hagyományos autóipar vége után, ezért zajlik harc a beruházásokért.

A saját otthonukért aggódó embereket félrevezetik, megtévesztik, és felhasználják őket, ezt lehet külföldről és belföldről is tüzelni

– mutatott rá Szijjártó Péter, jelezve, ő Győrben nőtt fel, emlékszik rá, hogy amikor az Audit kezdték építeni, ha valaki köhögött egyet a városban, az építkezésnek tulajdonították, ma pedig mindenki büszke a gyárra. Most pár kilométerre él a Samsung gödi gyárától, és mégis itt van.

„Rendkívül tisztességtelen, a nemzeti érdekkel abszolút ellentétes törekvés, hogy a magyar embereket megvezessék, és előállítsanak egy olyan mozgalmat, amely nyomán a gyárak nem Magyarországon épülnének fel” – vélekedett Szijjártó Péter.

Csütörtökön a Balaton partján, Tihanyban kezdődött a politikai évadnyitó Tranzit Fesztivál. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester vitájáról itt számoltunk be. Összecsapott Dömötör Csaba államtitkár, valamint Mesterházy Attila, az MSZP korábbi miniszterelnök-jelöltje is. A közönség péntek este Orbán Viktor miniszterelnök és a megafontos Bohár Dániel beszélgetését is meghallgathatta.

Rovatok