Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Elfajzott cselekvésből mocskos kormányzás lesz

2023. augusztus 27., vasárnap 12:05 | aznap frissítve

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap délelőtt a Facebookon osztotta meg gondolatait a kormányzásról. Nem sokkal később – szintén a közösségi médiában – Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter válaszolt a korábbi kormányfőnek.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke néhány soros posztban osztotta meg gondolatait a kormányzásról.

A szellem ereje tisztaságában rejlik. Zavart gondolatnak a tetszetős ruha is csak könnyen feslő álca

– kezdte sorait a politikus.

A rövid, szabadvers jellegű írásában kitért arra is, hogy nincs kormányzás azt vezérlő politika nélkül, valamint hogy a „hamis filozófia viszont hamis útra vezet”.

Az önkény hatalmát csak a személyes felelősségét elhazudó mondja a közös cselekvés képességének

– folytatja elmélkedését Gyurcsány.

Ha eltéved a gondolat, akkor elfajzik a cselekedet. Elfajzott cselekvésből mocskos kormányzás lesz. Lett. Itt tartunk

– zárta fejtegetését a DK elnöke, aki nem először jelentkezik szabadverssel, már korábban is posztolt hasonló írásokat a Facebookon.

Gulyás Gergely reagált 

A miniszterelnökséget vezető miniszert nem sokkal később megosztotta Gyurcsány Ferenc bejegyzését és a következőt írta: 

„Az őszödi beszéd folytatása: köszönjük Gyurcsány Ferencnek, hogy megosztotta velünk gondolatait saját magáról, kormányzásáról és a baloldal jelenlegi helyzetéről. Lassan már ő is túltehetné magát kormányzásának borzalmas következményein. Mostanra az országnak is sikerült.”

Rovatok