Három fő része lesz az idei Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expónak és élményprogramnak, amely szeptember 27-én kezdődik a Hungexpo területén. Az esemény fővédnöke Áder János volt köztársasági elnök.
Németh Zoltán, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kommunikációs igazgatója hétfőn a Kossuth Rádióban elmondta, hogy a második alkalommal megvalósuló expót a magyar kormány felkérésére rendezik meg.
Az ötnapos rendezvény egyszerre célozza meg a magyar gazdaság hazai tulajdonban lévő, innovatív fenntarthatóság mellett valóban elkötelezett szereplőinek összekapcsolását, valamint egymás, illetve a fogyasztók számára történő megismertetését
– mondta el az igazgató.
A rendezvény szeptember 27. és október 1. között zajlik.
A rendezvénysorozat egy Planet Expo nevű fenntarthatósági kiállításból; a fenntarthatóságról szóló, 6500 négyzetméteren zajló, Your Planet elnevezésű interaktív közösségprogramból, valamint egy fenntarthatóságról szóló élményprogramból áll, amely a Heroes of the Future nevet kapta.
Utóbbiról Németh Zoltán közölte, hogy a program egy „előzetes regisztrációval igénybe vehető, élményközpontú kalandjáték, amely látványvilágával, színészek közreműködésével vonja be az érdeklődő fiatalokat”. A több mint egy órásprogram 18 helyszínen élhető át, és a legmodernebb audiovizuális technika segítségével valósítják meg – tette hozzá.
A hivatalos megnyitást megelőző mínusz egyedik és mínusz kettedik napra elsősorban iskolás csoportok jelentkezését várják.
Németh Zoltán ismertetése szerint a programok célja annak bemutatása, „hogy miként lehet megmenteni a Földet, és hová vezethetnek a mindennapi problémák akkor, ha ma nem teszünk valamit”.
A Planet Budapest egyik legfontosabb célja, hogy a fiatalok számára játékos formában mutassák be a fenntarthatóságot
– foglalta össze.
A kommunikációs igazgató a rendezvény legfontosabb részének a 140 standon megjelenő kiállítást nevezte, jelezve, hogy ezen az élelmiszer-gazdaság, az élelmiszer-felhasználás idén központi témaként jelenik meg.
Az expo minden napja Áder János volt köztársasági elnök, az alapítvány kuratóriumi elnökének részvételével zajló beszélgetéssel kezdődik majd. A korábbi államfő többek között Nagy István agrárminiszterrel, Győrffy Balázs agrárkamarai elnökkel, Czepek Gábor energetikai minisztériumi közigazgatási államtitkárral és Hernádi Zsolttal, a Mol elnök-vezérigazgatóval folytat majd eszmecserét.
Németh Zoltán ismertetése szerint a Planet Budapest programjain a fenntarthatóság, a zöld finanszírozás, a megújuló energia és energiahatékonyság, a regeneratív mezőgazdaság, a körforgásos vízgazdálkodás, illetve a szennyvízkezelés, a fenntartható csomagolás és a fenntartható egyetemek platformja témaköreiben keresik a megoldásokat.
A programokról további információk a Planet Budapest oldalán érhetők el.