Index Vakbarát Hírportál

Elmentünk tanszereket vásárolni, már a szivárványos noteszt is fóliázva árulják

2023. augusztus 28., hétfő 15:30

Vészesen közeleg a 2023/2024-es tanév, pénteken becsengetnek az iskolákban. Mindezek ellenére a kisebb írószerszaküzletek tulajdonosai enyhe forgalomra panaszkodtak, a nagy dömping sokadik éve elmarad – jobbára a hipermarketek által kínált akciós árak miatt. Mutatjuk, hol mennyire kell a zsebbe nyúlni.

Már csak pár nap, és kezdődik az iskola. Míg a családok egy része már augusztus 20. előtt megvette a tanszereket, sokan az utolsó pillanatra hagyják a bevásárlást, sőt az egyik papír-írószer szaküzletben lapunk kérdésére az eladó arról beszélt, hogy idén egy új trend van kialakulóban, főként az általános iskolások szülei egészen szeptember 1-ig kivárnak. Arra a kérdésre, hogy mi lehet a háttérben, úgy felelt:

Számos iskolában még most is bizonytalan a helyzet, nem alakult ki mindenhol, hogy ki fogja tartani a matematika-, a rajz-, vagy a technikaórát. Sok szülő máig nem kapta meg azt a listát, amely részletesen felsorolja, milyen termékekre lesz szükség a tanuláshoz, mármint az olyan alapfelszereléseken túl, mint a füzet, a toll vagy a ceruza

– mondta az Indexnek Kőrösi Gyula, aki egyéni vállalkozóként dolgozik az egyik budapesti papír-írószer szaküzletben. Hozzátette: ettől függetlenül az elmúlt egy-két hétben nyilvánvalóan több vásárló volt, mint az év többi szakaszában, de dömpingről aligha tud beszámolni, a forgalom lényegesen enyhébb, mint például tavaly vagy az azt megelőző években.

Úgy véli, ebben nagyban közrejátszik az, hogy „már boldog-boldogtalan árul tanszereket”, a hipermarketekkel nehéz, vagy szinte lehetetlen felvenni a versenyt.

A nagy bevásárlóközpontok – ellentétben velünk – a hétvégén is nyitva vannak, a pénteki iskolakezdés nekünk sajnos nagyon nem kedvez, igaz, ez csak a kisebbik gond. Ami ennél nagyobb baj, az az ár. A hipermarketekben számos terméket olcsóbban adnak, mint amennyiért mi a nagykerből meg tudjuk venni. Akciót sem tudunk csinálni, és mi bizony nem árulunk mindenféle árucikket, csak és kizárólag írószert. Aki több legyet akar egy csapásra, nem hozzánk jön

– fogalmazott Kőrösi Gyula, majd megjegyezte: a nem túl előnyös körülmények ellenére is igyekeznek kedvező árakat biztosítani, körülbelül 10 százalékot viszont így is kénytelenek voltak emelni.

A szaküzletek forgalomcsökkenése persze nem új keletű probléma a tulajdonosok számára, 2022-ben, amikor szintén  ellátogattunk  több helyre, az egyik eladó lapunknak azt mondta: „Én már régóta itt dolgozom, még emlékszem azokra az időkre, amikor augusztus-szeptember környékén gyakorlatilag megmozdulni sem lehetett az üzletben. Ez ma már nincs így, a nagy iskolakezdési dömping jó ideje elmarad, az elmúlt öt-hat évben különösen nagy a visszaesés a korábbiakhoz képest”.

100 ezer ide, 100 ezer oda

Lapunk ellátogatott egy diszkontáruházba is, ahol a tanszerek mellett lényegében mindent árulnak, amit csak el lehet képzelni, a ruháktól az élelmiszereken át a higiéniai cikkekig. Egy anyuka – aki ottjártunkkor az írószerosztályon nézelődött – elárulta: most csak egy apróságért ugrott be, a nagy tanévkezdési bevásárlást a nyár legutolsó napjaira tartogatják.

Szerintem valamelyik hipermarketben szerezzük majd be a megadott termékeket. Egyrészt tapasztalataim szerint olcsóbb, másrészt ha már ott vagyunk, veszünk mást is

– jelentette ki.

Az édesanya – akinek a gyermeke most kezdi az első osztály – beszélt arról is, hogy ők a tanszerek egy részét már megkapták az iskolától, nagyjából 15 ezer forintot kellett befizetni, ami önmagában nem is olyan vészes. Erre jön még rá ugyanakkor az iskolatáska, a tolltartó, a tornazsák, a tornacipő, a tornaruha, továbbá az íróeszközök és a füzetek. Mindez számításai szerint körülbelül 100 ezer forintba kerülhet, de ugyanennyit már kifizetett az otthoni tanulósarok berendezésére is.

Ezek az összegek megegyeznek azzal, amelyekről nemrég a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke beszélt az Indexnek. Kardosné Gyurkó Katalin szintén azt mondta, hogy akár százezer forintba is kerülhet a tanévkezdés, igaz, szerinte ha jól csináljuk, akkor több gyerek esetén is meg lehet úszni ennyiből. Ehhez viszont az kell, hogy valaki tudatosan, akár már a nyár elejétől kezdve figyelje az akciókat és igénybe vegye az erre az időszakra érvényes kedvezményeket, támogatásokat.

Mennyi az annyi?

Az Index a fent említett üzleteken túl más boltokba is ellátogatott, néhány termék esetében pedig árösszehasonlítást végzett. Válogatás közben igyekeztünk hasonló minőségű tanszereket egy kalap alá venni, a hagyományos helyett inkább a megkapó dizájnokat kerestük. Lássuk az eredményt!

A4-es füzet

Spirálos A 4-es füzet

A5-ös füzet

Spirálos A5-ös füzet

Toll

Ceruza

Tolltartó

Iskolatáska

Ha csak ezt a nyolc terméket vásároljuk meg a különböző üzletekben, akkor a pénztárnál az alábbi összegek fogadhatnak bennünket:

Összegzés:

Manapság az üzletek által kínált tanszereknek már csak a képzelet szab határt, a sorok között barangolva néhány egészen furcsa terméket is találtunk.

Kezünk közé került többek között egy WC-kupakos toll, és egy hozzá témában passzoló másik is. Ugyancsak a tollaknál láttunk olyanokat, amelyek már a karácsonyi hangulatról gondoskodnak, de a morbid stílus kedvelői egy pisztoly alakú íróeszközt is választhatnak. Ami a noteszeket illeti: létezik szivárványszínű, méghozzá lefóliázva...

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok