Index Vakbarát Hírportál

A státusztörvényből kellett vizsgázniuk a tankerületi vezetőknek

2023. augusztus 29., kedd 11:14

Eligazítást tartott a Belügyminisztérium (BM) az új pedagógus-életpályatörvényről, amely a köztudatban státusztörvényként terjedt el. A tankerületi igazgatóknak egy tesztet is ki kellett tölteniük, mennyire ismerik az új jogszabályt.

Egy tanévnyitás előtti értekezleten eligazítást tartott a Belügyminisztérium (BM) az új pedagógus-életpályatörvény, ismertebb nevén státusztörvény alkalmazásáról. A tankerületi igazgatóknak egy kérdőíves felmérés keretében arról is számot kellett adniuk, mennyire ismerik az új jogszabály egyes rendelkezéseit – értesült a Népszava.

Ezt pedig megerősítette a Belügyminisztérium is, amely közölte, a tankerületi vezetők a törvény, illetve az iskolai KRÉTA-rendszer alkalmazásának ismeretét vizsgáló, feleletkiválasztós kérdésekre válaszoltak.

Ezzel a BM célja az volt, hogy kiderüljön, mennyire naprakészek a státusztörvénnyel összefüggő feladatokkal kapcsolatban a tankerületi igazgatók.

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Totyik Tamás a Népszavának elmondta, a tankerületek vezetőinek szeptember 15-éig kell tájékoztatniuk az iskolaigazgatókat és a pedagógusokat a végleges jogszabályról, ami nagy problémát jelent a tanévkezdésben.

Az új törvény szerint például heti 24 órában határozzák meg a pedagógusok heti kötelező tanítási óráinak számát. Ha valaki több órát tart, akkor túlórában fizetik ki neki, de egyelőre nem tudják, milyen költségkeretük lesz a túlórák kifizetésére.  

Totyik szerint ezért több iskolában sorra szüntetik meg egyebek mellett a szakköröket, felzárkóztató foglalkozásokat is.

A lap ezzel kapcsolatban is kereste a Belügyminisztériumot, de nem reagáltak.

Rovatok