Index Vakbarát Hírportál

Kitépte a közlekedési táblát, majd azzal támadt autókra egy bódult férfi Budapesten

2023. augusztus 29., kedd 11:59

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 48 éves férfival szemben. Az elkövető 2021 márciusában egy kiszakított közlekedési táblával zavarta a közlekedést a X. kerületben, majd decemberben egy villamost dobott meg kővel, amivel a villamosközlekedést jelentős mértékben megzavarta.

A vád szerint a férfi 2021. március 16-án, délután bódult állapotban egy X. kerületi körforgalomnál kiszakított a helyéről egy közlekedési táblát. A férfi kisétált az úttestre, és a táblával a kezében először egy gépkocsi felé futott, amely kitért előle, majd egy busz felé indult meg, amelynek a sofőrje emiatt fékezésre kényszerült.

A vádlott ezután visszasétált a járdára, majd ott súlyemelést végzett a közlekedési táblával, amelyet végül letett a járdára.

A férfi a cselekményével a közlekedésben résztvevők testi épségét veszélyeztette.

Hónapokkal később, 2021. december 29-én ittas állapotban egy II. kerületben közlekedő villamos első szélvédőjét dobta meg egy kővel. A villamos vezetője ezért a szerelvénnyel intenzíven fékezett, ennek ellenére a kő a jármű szélvédőjének csapódott és azt betörte.

A rongálás következtében a szerelvényben több mint 100 000 forint kár keletkezett, és bár személyi sérülés nem történt, annak reális veszélye fennállt.

Ezen túlmenően az adott vonalon a villamosforgalom mintegy 2 órán keresztül szünetelt, 10 darab pótlóbuszt kellett szolgálatba állítani, és mindez körülbelül 2000 utas utazását érintette.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 48 éves férfit közlekedés biztonsága elleni bűntettel, közérdekű üzem működése megzavarásának bűntettével, valamint rongálás vétségével vádolja, és vele szemben börtönbüntetést indítványozott. A vádlott jelenleg más ügyben kiszabott jogerős szabadságvesztését tölt.

Az ügyészség egy videót is közölt a táblával való hadonászásról a Facebook-oldalán.

Rovatok