Index Vakbarát Hírportál

Csaknem hétszázmillió forintért vesznek felszerelést a Magyar Honvédség pilótáinak

2023. augusztus 29., kedd 06:18

A Magyar Honvédség nagy tételben készül felszerelést vásárolni pilótái számára, többek között overallt, dzsekit, zoknit és kesztyűt. Katasztrófavédelmi egységeiket sem akarta kihagyni a támogatások sorából, de adminisztratív okok miatt ez a terv meghiúsult.

Az elkövetkező két évben több speciális ruhadarabot is leszállítanak a Magyar Honvédség pilótái és harckocsizói számára, bruttó 680 millió forint összegben. A vásárlást a Védelmi Beszerzési Ügynökségen keresztül végezték – tudta meg a Magyar Hang.

A pilótáknak repülőhajózó overallt, dzsekit, zoknit és speciális kesztyűket vásároltak, utóbbiból 4500 párral, bruttó 240 millió forint értékben. 

A harckocsizóknak szintén 1500 darab overallt vásároltak, melyek várhatóan a jövő év végéig érkeznek meg az egységhez.

A ruhadarabok érdekessége, hogy lángálló anyagból készültek

– köztük a kevlár nevű lángálló anyagból –, így valamilyen szinten védve lesznek a robbanás okozta tüzektől is.

A honvédség tervei között szerepelt katasztrófavédelmi egységei számára 2000 új hálózsákot is rendelni bruttó 150 millió forint értékben, de ez a vásárlás adminisztratív okok miatt nem valósulhatott meg.

Rovatok