Index Vakbarát Hírportál

Fontosabb-e a NER gazdasági érdeke, mint a vasárnapi istentisztelet? – megérkezett a válasz

2023. augusztus 30., szerda 14:41

Politikai vitát robbantott ki, hogy parkolási díjat kértek a balatonaligai templomban vasárnapi istentiszteleten részt vevő hívektől. A DK írásbeli kérdést nyújtott be az ügyben, a kormány részéről érkezett a válasz.

Augusztus elején futott keresztül a sajtón a hír, hogy több ezer forintnak megfelelő parkolási díjat kell fizetnie annak, aki a balatonaligai templomban szeretne részt venni a vasárnapi istentiszteleten.

A Népszava írt arról, hogy bár a templom és környéke a református egyházhoz tartozik, megközelítése viszont csak a korábban a Kádár-rendszer pártelitjének kedvenc üdülőhelyeként működő, míg ma kormányközeli cégek tulajdonában lévő Club Aligán keresztül lehetséges. Az önkormányzattal kötött megállapodás értelmében ugyan a Club Aligán ingyen át lehet hajtani, de

15 percnél hosszabb tartózkodás esetén óránként 600 forint a parkolási díj. Mivel az istentisztelet a legtöbb esetben hosszabb egy óránál, így autónként minimum 1200 forintba kerül a parkolás.

A polgármester azzal a megoldással állt elő, hogy a templomba igyekvők messzebb parkolják le az autókat, és gyalog közelítsék meg a területet, ám a templomhoz vezető úton rossz állapotban van a járda, ami főként az idősebb emberek számára jelent problémát.

Az ügyben Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője tett fel kérdést „A NER gazdasági érdeke fontosabb, mint a vasárnapi istentisztelet?” címmel. A kérdésre Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől érkezett válasz, amely a parlament honlapján is olvasható. A kormánypárti politikus ebben úgy fogalmaz:

Az esettel kapcsolatban a balatonaligai templom lelkésze és a parkolásban érintett cég képviselője az elmúlt időszakban már egyeztetett a lehetőségekről. Bár a parkolóhoz kapcsolódó sorompó és a parkolójegyek használatának körülményei korábban behatárolták a lehetőségeket, a cég konstruktív hozzáállásának és rugalmasságának köszönhetően megoldást találtak a felmerült probléma orvoslására egy kiegészítő matrica használatával.

Hozzátette, már a kérdés benyújtása előtt rendezték a felek a félreértést, és sikerült „áthidalni a technikai nehézséget”. Ezáltal a hívek – a nyári tanítási szünetben, amikor itt istentiszteleteket tartanak – minden vasárnap 18 órától az istentisztelet végéig ingyen parkolhatnak.

Rovatok