Index Vakbarát Hírportál

Orbán Viktor ellentmondásba keveredett önmagával a Tucker Carlsonnak adott interjúban

2023. augusztus 30., szerda 09:53

Orbán Viktor a Tucker Carlsonnak adott interjúban némi ellentmondásba keveredett magával. Először azt állította, hogy a háborút az fogja eldönteni, hogy melyik országnak van több katonája, majd később úgy fogalmaz, „az oroszok még ahhoz sem elég erősek, hogy legyőzzek az ukránokat”. Ennek ellenére az interjút nagyon érdekesnek találta Elon Musk, aki egy olyan részt emelt ki belőle, ami el sem hangzik.

Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Karmelita kolostorban adott nagyinterjút Tucker Carlson amerikai műsorvezetőnek – az Index szemléjét ide kattintva tudja elolvasni. A beszélgetés legfőbb témáját az orosz–ukrán háború szolgáltatta. 

Mi dönthet a háborúban? – Orbán Viktor sem tudta eldönteni

A kormányfő többek között kijelentette, hogy a háborúnak abban a pillanatban vége lenne, ha Donald Trump lenne az Egyesült Államok elnöke. Emellett hazugságnak titulálta az amerikai média azon látásmódját, mely szerint Ukrajna áll győzelemre. Orbán kitért rá, hogy az ukránok százával, ezrével halnak meg, ami egy tragédia, majd így folytatta:

De előbb fognak elfogyni a katonáik, mint az oroszoké. A harctéren végül a katonák száma fog számítani. És az oroszok ebben sokkal erősebbek, jóval többen, sokkal többen vannak, mint az ukránok.

Az interjú végén szóba került a NATO álláspontja is az ukrajnai háborúról. Ezt elsőként furcsának nevezte a miniszterelnök, ugyanis egyrészt a szövetség azt mondja, amit a magyar kormány: nem vesz részt a háborúban és mindent meg kell tenni a békéért, ugyanakkor – teszi hozzá Orbán – a NATO azt is mondja, hogy a tagországok tegyenek meg minden tőlük telhetőt az ukránok támogatásáért.

Ezután viszont ellentmondásba keveredik magával a miniszterelnök, ugyanis azt mondja:

A NATO álláspontja az, hogy mi erősebbek vagyunk, mint az oroszok. Ezt nagyon fontos tisztázni. Vannak nukleáris fegyverek, melyek tekintetében kiegyensúlyozott a helyzet, de a konvencionális fegyverek tekintetében, mi – a NATO – sokkal erősebbek vagyunk, mint az oroszok. Az oroszok még ahhoz sem elég erősek, hogy legyőzzek az ukránokat.

Nehéz tehát rájönni, hogy Orbán Viktor szerint milyen végkimenetele lehet a háborúnak: az oroszok gyengék ahhoz, hogy legyőzzék Ukrajnát, vagy mivel több az orosz katona, ezért végül Oroszország jön ki győztesen a harcokból.

Elon Musk szerint érdekes

A Twitterre kikerült félórás interjút Elon Musk is retweetelte, melyhez azt írta:

Nagyon érdekes. Magyarország keményen küzd azért, hogy orvosolja a termékenységi ráta okozta problémákat.

A dolog valóban érdekes, bár az interjúban ezzel kapcsolatban semmi konkrétum nem hangzik el.

Rovatok