Index Vakbarát Hírportál

A Volánbusz három héten át vizsgálta járatain az ország- és vármegyebérletek használatát

2023. augusztus 30., szerda 15:11

A Volánbusz vonalainak több mint felén vizsgálta a május 1-jétől bevezetett ország- és vármegyebérletek használatát 2023. június 26. és július 16. között − közölte a társaság szerdán az MTI-vel.

Az akció célja az volt, hogy felmérje az új bérlettípus felszálláskori érvényesítésének működését, feltárja az esetleges nehézségeket, és a tapasztalatok összegzése alapján a társaság megoldást találjon a felvetődő problémákra − írták a közleményben.

Ismertették, hogy a háromhetes felmérésben részt vett munkavállalók 1548 autóbuszvonal járatain személyesen, kérdőívek segítségével mérték fel az utasok és az autóbusz-vezetők ország- és vármegyebérlet-használattal és -érvényesítéssel kapcsolatos szokásait, valamint a bérletek érvényesítéséhez használt validátorkészülékek működését.

A csúcsidőben és csúcsidőn kívül is végrehajtott felmérésnél az utasok 93 százaléka automatikusan érvényesítette a bérletét felszálláskor, tehát elmondható, hogy tájékozottak az új rendszer használatát illetően. A bérletet nem érvényesítő utasok figyelmét az autóbuszvezetők az esetek túlnyomó többségében felhívták az eljárás elvégzésére. A felmérést végzők megállapították, hogy az autóbuszvezetők 96 százaléka már az új szabályok betartásával végezte munkáját − írták a közleményben.

A validátorkészülékek működésének vizsgálatakor kiderült, hogy a validátorok az esetek több mint 80 százalékában az első vagy legfeljebb a második próbálkozásra érvényesítették a bérleteket − közölte a Volánbusz.

A közleményben kitértek arra, hogy a vállalat keresi a megoldást a feltárt problémák hatékony kezelésére, ezen belül a validátorok működésével kapcsolatos kisebb technikai problémákra. Az autóbusz-vezetők rendszeres oktatásának keretében a Volánbusz továbbra is nagy hangsúlyt fektet az új bérlettípusok érvényesítésének, ellenőrzésének részletes folyamatára és szabályaira, különös tekintettel például a bérleten feltüntetett igazolvány ellenőrzésére.

A társaság arra számít, hogy az intézkedéseknek köszönhetően zökkenőmentesebbé váló utasáramlás elősegíti a szolgáltatási színvonal emelését, növeli az utasok elégedettségét, és ezáltal javítja az autóbusz-vezetők munkavégzési körülményeit is – tájékoztatott a Volánbusz,.

Az utasok az orszagberlet.hu honlapon, illetve egy rövid és informatív videóban is tájékozódhatnak arról, hogyan kell érvényesíteni a papíralapú, illetve az elektronikus vármegye- és országbérleteket a Volánbusz járatain – hívta fel a figyelmet a közlekedési társaság.

Rovatok