Index Vakbarát Hírportál

Karóval támadt a jegyző egy férfira egy Facebook-poszt után

2023. augusztus 31., csütörtök 06:00

Az interneten vonták kérdőre a szabolcsi Biri község jegyzőjét és polgármesterét, hogy miért járnak luxusautókkal, mire a jegyző egy paradicsomkaróval verte meg a férfit, aki feljelentést tett a rendőrségen.

Orosz Attila a Facebookon vonta kérdőre a helyi jegyzőt és polgármestert. A férfi szerint az autókat a helyi beruházásokra és építkezésekre szánt pénzekből vásárolták, szabálytalanul. Több támogató hozzászólás is érkezett a poszthoz.

Volt egy ember, aki kérdezte, hogy hol lakik ez a paraszt, hová kell menni megverni. Ekkor a jegyző úr a jegyzői hivatalát latba véve a nevem, a címem és még olyan dolgot is kiposztolt, hogy milyen jogcímen lakom a házban

– fogalmazott az ATV Híradónak Orosz Attila. 

Ezt követően azonban a férfi nem hagyta annyiban a dolgot, elment a hivatalba is, hogy a jegyzőt ismét kérdőre vonja, de ennek a vége egy durva szóváltás lett.

Ő akkor a középső ujját mutogatva elhajtott a hivatal irányába, amikor én utánamentem és még egyszer kértem, hogy vegye le ezt a posztot, akkor ő támadólag lépett felém. Én ellöktem magamtól, ekkor odalépett az autójához és a vezetőoldal mögül kivett egy karót, és azzal ötször rám ütött, kettő a kezemet találta el, hármat a bal oldali vesémre. Folyamatosan azt szajkózta, hogy én egy jobbágy vagyok, takarodjak vissza a putriba, és vigyem magammal a mocskos kölykeimet is 

– mesélte az áldozat.

Az MSZP helyi elnöke megdöbbent a történteken, nem gondolta, hogy ennyi düh lakozik a jegyzőben. Orosz Attila látleletet vetetett, és testi sértés miatt feljelentést tett a rendőrségen. 

Rovatok