Index Vakbarát Hírportál

Felmondott a vasalódeszkás tanár, 32 év után távozott a pályáról

2023. augusztus 31., csütörtök 21:20

Vezsenyi László, a vasalódeszkás tanár 32 év tanítás után felhagy a tanítással a pedagógusok kiállásának hiánya és a státusztörvény miatt.

Vezsenyi László, a makói József Attila Gimnázium testneveléstanára akkor lett ismert, mikor 2020-ban a Covid miatti iskolabezárások idején készített egy nem hivatalos „digitális úszásóra” videót, melyben egy vasalódeszkára feküdve mutatta meg, hogyan kell úszni.

A videó miatt egy szülő panaszt tett, mire a helyi tankerületvezető, Balázs József meghurcolta, írásbeli figyelmeztetésben részesítette, valamint a tanításról is letiltották. Mindebből országos botrány lett, de végül az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Klebelsberg Központ túlkapásnak minősítette az intézkedéseket, és Vezsenyinek minden fórumon igazat adtak.

Akkor nem hagyott fel a tanítással, de most a pedagógusok kiállásának hiánya és státusztörvény miatt pályát vált. Minderről a HVG 360-nak nyilatkozott.

Elmondása szerint Balázs József felmentése után sem lett jobb a helyzet.

Minden úgy ment tovább, mint addig

– mondta. Elmesélte, hogy az új tankerület-vezető férje többször is minősíthetetlen stílusban alázta őt a médiában és a közösségi felületeken, az iskola igazgatónője pedig ugyanúgy állt a tanárhoz, mint az eset előtt, és igyekezett folyamatosan ellehetetleníteni a munkáját. 

Állítása szerint ezért nem lehetett munkaközösségvezető és osztályfőnök sem.

Én sosem a pénzért voltam pedagógus, nem a karrier hajtott, hanem azért, mert szerettem a gyerekeket oktatni, de leginkább nevelni. Ez töltötte ki eddig az életemet

– fogalmazott Vezsenyi László, aki elmondta azt is, hogy a „politikai boszorkányüldözés” tovább folytatódott ellene, pedig a munkájával kapcsolatban sosem merült fel kifogás.

Van egy olyan hibám, vagy tulajdonságom, hogy nem tudom befogni a szám

– mondta, ugyanis a Facebookon rendszeresen fogalmazott meg kritikákat az oktatási rendszerről, ami miatt az igazgató többször behívatta, valamint a pedagógusok tüntetése mellett is kiállt.

2022-ben pedig mint fogalmazott, elkövetett egy óriási bűnt, és felkérésre elment Márki-Zay Péter egy fórumára, ahol szintén az oktatásról beszélt. Azt gondolja, hogy mindezek a kritikák, a kiállás, de főleg a fórumon való részvétel áll az ellehetetlenítése mögött.

A tankerület-vezető férje a Márki-Zay Pétert-gyalázó Facebook-csoportokba, azt írta, hogy az olyan embernek, mint Vezsenyi, el kellene takarodnia az oktatásból.

Azt mondja, hogy tragédiaként éli meg mindazt, ami történt.

Van még 1-2 hónapnyi munkám itthon, de utána akár el is megyünk. Én nem gondolok alantasnak semmilyen munkát. És már messze nem annyira megalázó külföldön például mosogatni, mint Magyarországon megalkuvó és gyáva pedagógusnak lenni

– fogalmazott, hozzátéve, hogy a gyávaságot magára érti, mivel az ő személyiségével nem fér az össze, hogy ebben a rendszerben tovább maradjon. Vezsenyi László 32 év tanítás után, 57 évesen hagyja ott a hivatását.

Rovatok