Index Vakbarát Hírportál

Vizsgálat indult a csepeli iskola falát díszítő Orbán Viktor-idézetek miatt

2023. szeptember 1., péntek 19:51

Az ombudsman vizsgálatot indított a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium falára felkerült Orbán-idézetek miatt.

Mint arról korábban beszámoltunk, átadták a 22,5 milliárd forintból felújított és kibővített csepeli Jedlik Ányos Gimnázium épületét csütörtökön. Az iskola falára olyan idézetek kerültek fel, amelyeket Orbán Viktor miniszterelnök mondott el az Összetartozás Emlékhelyének avatásán 2020-ban.

Most az oktatási jogok ombudsmanja vizsgálatot indított az iskola falára felkerült bölcsességek miatt, ugyanis panaszt kapott az ügyben Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa – tudta meg az RTL.

Elmondta, hogy amint meglesznek a vizsgálat eredményei, beszámol a fejleményekről, de addig nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy van-e helye pártpolitikai idézeteknek egy iskola falán.

Az RTL megkérdezte a tankerületet és a kormányt, hogy kinek az ötlete volt az Orbán-idézet, és hogy szerintük helye van-e ennek egy közoktatási intézményben. A Belügyminisztérium azt írta, nem ők döntenek arról, hogy hogyan dekorálnak egy iskolát.

Tiltakozás

A Demokratikus Koalíció (DK) pénteken lefóliázta a gimnázium bejáratát. Paál Géza, a DK csepeli polgármesterjelöltje a Demokratikus Lendület tagjaival az iskola előtt tiltakozott.

Ez az Orbán-rendszer újabb öles lépése a nyílt diktatúra felé. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata árnyékkormány szerint a kizsákmányolt tanároknak azonnali béremelésre, a szülőknek pedig állami iskolakezdési támogatásra van szükségük az orbáni infláció miatt. Csak így menthetjük meg az iskoláinkat, és csak így óvhatjuk meg a gyermekeinket a kormánypropagandától!

– mondta Paál.

Az akcióról videó is készült.

Rovatok