Index Vakbarát Hírportál

Két középiskola is az Óbudai Egyetem fenntartásába kerül

2023. szeptember 1., péntek 12:48

Az Óbudai Egyetem (ÓE) átvette a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium, és az óvodát, általános-, illetve középiskolát is működtető Orchidea Köznevelési Intézmény fenntartói jogait – jelentette be Kovács Levente, az egyetem rektora.

Az egyetem olyan oktatási modell megvalósítását tűzte ki célul, amely segíti a felső- és közoktatás átjárhatóságát a minél magasabb színvonalú műszaki képzés erősítése érdekében.

Szakmai és tudományos megfontolások miatt döntöttünk úgy, hogy kezdeményezzük a két közoktatási intézmény működtetésének átvételét

– húzta alá Kovács Levente. A fenntartóváltás révén a közeljövőt érintő gazdasági, technikai és technológiai innovációs kihívásokra is készen állnak majd a diákok, akiknek körében erősíteni szeretnénk a STEM (a természettudományos, a technológiai, a mérnöki-tudományos és matematikai) területek népszerűségét – közölte az OTS Sajtószolgálata.

A fenntartó változása szerintük egyszerre jelent biztonságot – hiszen az eddigi feltételek továbbra is adottak lesznek –, illetve kínál új lehetőségeket az egyetem szakmai műhelyeinek, oktatói tudásbázisának és eszközeinek köszönhetően.

Olyan alternatívát kívánunk felmutatni a tudományosság és szakmaiság jegyében, amelyből a közoktatás és az egyetem is profitál majd. Kiindulópontunk az volt, hogy olyan, az újra nyitott, innovációmenedzsmentben érdekelt középiskolákkal együttműködve alakítsunk ki oktatási ökoszisztémát, amelyből mindannyian versenyelőnyt kovácsolhatunk. Ettől kezdve a mi jelenlétünk hozzáadott értéket képvisel azzal, hogy erőteljesebben segíti az említett folyamatokat, az egyetem részéről a jövőben akár tanárokkal, de legfőképp a diákok tehetséggondozásával

– írták.

Az egyetem vezetésének célja, hogy könnyítsék az egyetemi életbe való átmenetet, ami már középtávon csökkentheti a lemorzsolódást is. A képzési portfólió bővítése egyszerre szolgálja a köznevelésben résztvevő diákok, valamint az innováció iránti fogékonyságot egyre inkább támogatni kívánó ÓE érdekeit is – mondta el a rektor.

A szülők, diákok és pedagógusok jogai semmilyen módon nem csorbulnak és az eddigi tanulói szerződések, beleértve az ösztöndíjkedvezményeket is, jogfolytonosan élnek tovább. Az iskolák önálló jogi személyként megőrzik autonómiájukat, pedagógiai programjukat töretlenül viszik tovább azoknak a tanároknak és munkatársaknak a teljes körével, akik a fenntartóváltáskor az intézmény és alapítvány közösségét alkotják – jelentette ki az egyetem rektora.

Rovatok