Index Vakbarát Hírportál

Halottnak nyilvánítottak egy nőt a gyulai kórházban, pedig csak szemműtétje volt

2023. szeptember 2., szombat 20:12

Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben (EESZT) rögzítettek szerint egy nő meghalt, és fel is boncolták a gyulai kórházban. A nő csupán egy rutinszemműtéten volt az intézményben, és csak két nappal az operáció után vette észre a problémát. A kórház szerint az orvosok mindent jól adminisztráltak.

Rutinműtétet végeztek egy Békés vármegyei nőn a gyulai kórházban, majd két nappal később az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térben nézte volna meg a leleteit, de nem sikerült neki.

Az EESZT-ben azt látta, hogy a szemműtétet követően, nem sokkal 13 óra után meghalt.

A nő az RTL Híradónak nyilatkozva elmesélte, hogy nem is tudta, mit lát. Először ellenőrizte, hogy a saját adatait nézi-e, de mint kiderült, a neve és a tajszáma is egyezett. Az EESZT-ben látott adatok szerint a nő „hat napot feküdt a patológián”, ugyanis augusztus 25-én dokumentálták a halálát, majd 31-én fejezték be a boncolását.

Azonban szeptember elsején visszament a nő a kórházba részleges varratszedésre, aminek dokumentációja a rendszerben is látható.

Tehát miután a nőt halottnak nyilvánította a rendszer, leadminisztrálta a varratszedést is.

A nő elmondása szerint rossz érzés volt ezt látni, aznap éjszaka nem is aludt, amikor meglátta a rendszerben a halálát.

A gyulai kórház a Híradó kérdései alapján az ügyben vizsgálatot indított, ami megállapította, hogy az orvosok helyesen vitték fel az adatokat a rendszerbe, így a probléma a vizsgálat szerint technikai jellegű volt. A kórház jelezte is a problémát az EESZT munkatársai felé, akik megkezdték a hiba kijavítását.

Rovatok