Index Vakbarát Hírportál

Az egészségügyi államtitkár elárulta, mikor lesz a következő szakdolgozói béremelés

2023. szeptember 2., szombat 18:58

Az immár hagyományos mentőnapot idén szeptember 2-án rendezték meg. A kilátogatókat számos program várta a Városligetben: voltak mentési bemutatók, vetélkedők és járműkiállítás is. Az eseményen az egészségügyi államtitkár és az Országos Mentőszolgálat főigazgatója is nyilatkozott.

Idén szeptember 2-án rendezték meg a Városligeti Mentőnapot. Az eseményen számos program várta az érdeklődőket, többek közt részt vehettek elsősegély-oktatáson, mentési bemutatókon, vetélkedőkön, koncerteken, de voltak színes gyermekprogramok is. A mentőnapon Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára is beszédet mondott – írja az MTI.

Az államtitkár elmondta, hogy eseménydús éven van túl a mentőszolgálat, utalva egyebek mellett az augusztus 20-ai ünnepségsorozat, a Sziget Fesztivál és a budapesti atlétikai világbajnokság magas szintű egészségügyi biztosítására.

A mindenkori kormány dolga pedig az, hogy ezt a kiváló, minőségi munkát úgy hálálja meg, hogy megfelelő munkakörülményeket teremt, mind infrastrukturális, mind anyagi értelemben

– hangsúlyozta Takács.

Az intézkedések között említette a többlépcsős szakdolgozói béremelést, amelynek egyik üteme idén júliusban volt egy 18 százalékos béremeléssel, a következő pedig jövő év márciusában lesz.

A jövő évi költségvetésben 240 milliárd forint van elkülönítve a béremelésre

– hangoztatta.

Elmondta azt is, hogy a munkakörülmények javítása érdekében számos mentőállomás újult meg, vagy épült újonnan, és hogy ezer mentőautót cseréltek le az elmúlt időszakban.

A társadalmi elégedettség és bizalom, amit a mentők megszolgáltak, és ami feléjük árad, teljes optimizmusra ad okot

– fogalmazott az államtitkár.

Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója köszönetet mondott a nyári nagy rendezvényeken dolgozó kollégáinak, akik

napi 3500 mentési feladatot láttak el.

Az új vármegyei ügyeleti rendszert említve Csató elmondta, szeptember 1-jén újabb három vármegye csatlakozott ehhez a rendszerhez, így már kilenc vármegyében hívható a 1830-as telefonszámon a mentőszolgálat ügyelete.

Csató azt is hozzátette, hogy a koronavírus-járvány megmutatta, mennyire alkalmazkodóképes a mentőszolgálat, és az országos mintavevő szolgálat tapasztalatait is be tudták építeni az új ügyeleti rendszer kiépítésekor.

Rovatok