Index Vakbarát Hírportál

Magánnyomozás: kihalófélben van Sherlock Holmes szakmája?

2023. szeptember 3., vasárnap 18:53

Évről évre csökken a magándetektívek száma. Napjainkban mintegy nyolcszáz engedélyes magánnyomozó van az országban, ötven százalékuk a fővárosban. Öt éve még több mint ezerkétszázan voltak. Sokan közülük ráadásul nem klasszikus bűnügyekben, hanem úgynevezett bugyiügyekben kutatnak.

A „magánnyomozó” kifejezés egyáltalán nem szerepel a hatályos büntetőeljárási törvényben, de annak 303 oldalas indoklásában sem. Ez azért különös, mert a magánnyomozó tevékenysége ezer szállal kapcsolódik az igazságszolgáltatáshoz, azon is belül a büntetőeljáráshoz.

Nem új keletű a jogalkotó ambivalens viszonya a magánnyomozáshoz. Kis túlzással: az elmúlt három évtizedben szinte minden kormány készített (főként magának) egy magánnyomozói törvénytervezetet, de egyikből sem lett semmi. Pedig a szakma már régóta átfogó törvényi szabályozásra vár, amely legalább tisztázza az alapfogalmakat:

A legutóbb nyilvánosságra került törvénytervezet a legtöbb kérdésre nem adott választ, illetve a magánnyomozói szakma számára nem elfogadható megoldást ajánlott. Ma úgy néz ki, hogy belátható időn belül nem lesz új törvény. Jó ideig azzal kell főzni, ami van. Ez pedig a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény.

Mit tehet, és mit nem?

Elvileg ma egy magándetektív mindent megtehet, amit a törvény nem tilt, vagy nem köt külön engedélyhez. Így a védelemnek lehetősége van magánnyomozó alkalmazására, aki segédkezhet a tanúk felkutatásában, a hatóságok által fel nem derített vagy nem teljességgel értékelt mentő és terhelő bizonyítékok beszerzésében, kiegészítésében, a pótmagánvádló fellépése esetén pedig a bizonyítékok soron kívüli felkutatásában. És az is tény, hogy 2012 óta a magánnyomozó a szerződése keretében adatot gyűjthet, felvilágosítást kérhet, igazolványának bemutatása után meghatározott nyilvántartásokban adatokról kivonatot, másolatot készíthet, ha arra a megbízó kifejezetten felhatalmazta, továbbá bizonyos megszorításokkal kép- és hangfelvételt készíthet.

A szabályozás jóval részletezőbb, amikor arra keressük a választ, mit nem tehet a magánnyomozó. Így például a más részére szóló zárt küldemény tartalmát csak a címzett vagy a feladó előzetes hozzájárulásával ellenőrizheti, mint ahogy

NEM KÉSZÍTHET KÉP- ÉS HANGFELVÉTELT OLYAN HELYEN, AHOL A MEGFIGYELÉS AZ EMBERI MÉLTÓSÁGOT SÉRTHETI, ÍGY KÜLÖNÖSEN ÖLTÖZŐBEN, PRÓBAFÜLKÉBEN, MOSDÓBAN, ILLEMHELYEN, KÓRHÁZI SZOBÁBAN ÉS SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY LAKÓHELYISÉGÉBEN.

A magánnyomozó munkája nem irányulhat továbbá diplomáciai, konzuli képviseletek tagjai, hivatalos személy hivatalos tevékenységére, illetve természetes személyek személyes és különleges adataira, kivéve, ha azok jogszabály alapján a megbízó számára hozzáférhetőek, illetve ha az adatgyűjtéssel érintett ehhez írásban hozzájárul.

Bugyiügyek nyomában

Manapság a magánnyomozás egyik legprosperálóbb üzletága a párkapcsolati magánnyomozói munka, nyomozói szlenggel élve: a „bugyiügy”.

Párkapcsolati ügyben a magánnyomozókat több nő keresi fel, mint férfi, többen vannak a budapesti megbízók, mint a vidékiek, és mind népszerűbb az úgynevezett hűségteszt is.

Sok hölgy a házasságkötése előtt próbára teszi leendő férjét. Az egyik hazai nyomozói iroda vezetője nem híve a tesztnek, ezért igyekszik lebeszélni a hozzájuk fordulókat a hűségtesztről, mert sejthető, mi lesz a végeredmény. Tapasztalatai szerint ugyanis két embertípus létezik: a monogám, akinél kicsi az esélye, hogy félrelépjen, és a nem monogám, aki viszont szinte biztos, hogy elbukik a próbatételen. Ráadásul a megbízónak több százezer forintot is fizetnie kell.

A legtöbb „bugyiügyet” házastársak kezdeményezik a párjuk ellen. Kétféle eredmény születhet: ha bebizonyosodik, hogy a megbízó párjának hűsége töretlen, fölösleges jelenetek nélkül lehet rendezni a félreértést. Ha viszont a nyomozás a hűtlenség bizonyításával zárul, úgy az ügyfél dönthet a kapcsolat további sorsáról.

Amikor a detektív turistának öltözik

Párkapcsolati ügyekben a nyomozók munkája nem mindig körömrágóan izgalmas, követéskor néha nyolc-tíz órát kell várakozniuk egy autóban a félrelépő férj vagy feleség felbukkanására várva.

Esetenként maguk a magánnyomozók alakítják az eseményeket.

Például ha a megbízó a munkája miatt utazni szokott, javasolják, hogy távozzon el pár napra, mert így a házastársa szabad lesz, és adva lesz a lehetőség a félrelépéshez.

Az in flagranti fotózásnak ezerféle trükkje van: ha a megfigyelt személy óvatos, akkor távolról, teleobjektívvel örökítik meg, de vannak, akik akkor sem fognak gyanút, ha egy romantikus pillanatban csak pár méterről készítenek róluk felvételt. Előfordul, hogy a detektív turistának öltözik, és társával angolul beszélgetve fotózza a helyi nevezetességeket, valójában a háttérben (előtérben) magát a félrelépőt.

Tiltott adatszerzéssel vádolnak egy magánnyomozót

Idén nyáron a Balassagyarmati Járási Ügyészség tiltott adatszerzés bűntette miatt vádat emelt egy magándetektív ellen, aki nyomkövetőt helyezett egy nógrádi férfi autójára. A vádirat szerint a magánnyomozó 2022 tavaszán megbízást kapott egy balassagyarmati férfi mozgásának megfigyelésére, és ennek keretében a sértett személygépkocsijának aljára egy mágneses, SIM-kártyával és akkumulátorral működő jeladót rögzített. A megfigyelt férfi később az autót gumiabroncscsere miatt szervizbe vitte, ahol az autószerelő hívta fel a figyelmét az eszközre. Az ügyészség szerint a terhelt a célszemély mozgási adataihoz jogosulatlan módon jutott hozzá, mert a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény alapján technikai eszközöket, nyomkövetőket, jeladókat magándetektív nem használhat, nem telepíthet. Az ügyészség tiltott adatszerzés bűntettével vádolta meg a cselekmény elkövetését elismerő férfit, és indítványozta, hogy a bíróság közérdekű munka büntetést szabjon ki vele szemben, valamint rendelje el a jeladó készülék és a hozzá tartozó SIM-kártya elkobzását.

Alibiirodák teljes diszkréció mellett

Egyes ügynökségek viszont a félrelépő félnek nyújtanak segítséget. Ezek az alibiirodák.

Teljes diszkréció mellett biztosítjuk önnek a legmegfelelőbb alibit, és szolgáltatunk álbizonyítékokat az ön problémájához és személyes igényeihez igazítva.

Hogy mit tud nyújtani egy alibiiroda? Szinte bármit. E-mailt, sms-t, telefonhívást intéznek, álkollégát biztosítanak, ajándékot vásárolnak a megbízó nevében.

Az egyik ilyen alibiiroda vezetőnője, aki megbízásai során alakított már pincérnőt, de leszbikus álbarátnőt is, úgy véli, sokan félreértik a tevékenységüket: ők elsősorban nem feldúlni szeretnék a kapcsolatokat, hanem éppenséggel megmenteni. Ugyanakkor azt vallja, hogy minden hűtlen embernek előbb-utóbb vállalnia kell az erkölcsi következményeket.

(Borítókép: Jelenet a Sherlock Holmes New Yorkban című filmből. Fotó: NBC / Getty Images Hungary)

Rovatok