Index Vakbarát Hírportál

Ingyen utazhatnak a MÁV–Volán járatain a diákok mentorálásával foglalkozó csoport tagjai

2023. szeptember 3., vasárnap 13:21

Szeptember 1. és december 31. között ingyen utazhatnak a Tanítsunk Magyarországért! programban részt vevő mentorok, mentoráltak és az őket kísérő pedagógusok a MÁV-Start, a GYSEV és a Volánbusz járatain.

A MÁV–Volán-csoport közleményben emlékeztetett, hogy a Tanítsunk Magyarországért! programot a kistelepüléseken élő általános iskolás tanulóknak hozták létre 2018-ban. Idén már több mint 100 általános iskola és 17 felsőoktatási intézmény több mint 1000 mentora vesz részt a programban.

Az egyetemekről érkező mentorok kísérik a 6-7-8. osztályosokat. A program egyik fontos eleme, hogy a résztvevők minél több helyre eljussanak.

A mentorok és mentoráltak a programban kapott kártyájukkal érvényes nappali, esti vagy levelező tagozatos diákigazolványukat bemutatva kaphatják meg ingyenes menetjegyüket minden vasúti menetjegypénztárban. Ha a felszállás helyén nincs vasúti jegypénztár, a vonatokon is lehetőség van a jegyvizsgálónál megváltani a díjmentes menetjegyet, pótdíj felszámítása nélkül.

Felhívták a figyelmet arra, hogy az ingyenes menetjegy vasúton kizárólag belföldön, 2. osztályú kocsiban jogosít utazásra, feláras vonaton a különbözetet meg kell váltani.

A tájékoztatás szerint a mentorokat kísérő pedagógusok az iskolákban kapott utazólevél bélyegzési helyeit felhasználva egyúti vagy menettérti díjmentes menetjegyet kaphatnak a jegypénztárakban. Az utazólevél alapján váltott díjmentes menetjegy csak mentoráltkártyával rendelkező utas kísérése esetén jogosít utazásra.

A közleményben kitértek arra, hogy a Volánbusz helyközi járatain díjmentes utazásra a mentorok és mentoráltak a Tanítsunk Magyarországért! kártyájuk (TM-kártya), érvényes diákigazolvány, illetve az érintett vármegyéket vagy viszonylatot tartalmazó, a Nemzeti Tehetség Központ által kiadott igazolás együttes felmutatásával jogosultak. Országos besorolású, emelt szintű szolgáltatást nyújtó autóbuszok igénybevétele esetén a kiegészítő jegyet meg kell váltani – jelezte a MÁV–Volán-csoport.

Rovatok