Index Vakbarát Hírportál

Teljesen összeomlott a családjával végző albertirsai családapa

2023. szeptember 4., hétfő 16:11

A családjával végző albertirsai gyilkos ügyvédje elmondása szerint összeomlott a börtönben, többször sírva fakadt és mindent bevallott. Az védője szerint az egykori katona „végtelenül megbánta” tettét.

Július elején beszámoltunk róla mi is, hogy egy albertirsai családapa megölte családját, majd magával is végezni próbált. N. Arnold a vele válófélben lévő 33 éves Andreát egy vascsővel verte agyon közös albertirsai otthonukban, a két és fél esztendős kislányukat pedig megfojtotta. Habár korábban a honvédség kötelékében matrózként szolgált egy hadihajón, a letartóztatásáról döntő bírósági tárgyalás előtt többször is elsírta magát.

Összeomlott a börtönben, tudatosult benne, hogy mit művelt, a tetteivel való szembenézés pedig nyilvánvalóan borzasztóan megviseli. Korábban még nem mondott semmit a rendőröknek, ám a közelmúltban ismét kihallgatták, ekkor ténybeli beismerő vallomást tett. Végtelenül megbánta a cselekedeteit és nagyon rossz lelkiállapotban van. A gyilkosságokra egyáltalán nem is emlékszik

– mondta a Blikknek az emberölésekkel gyanúsított férfi kirendelt védője, ifjabb Szilágyi István.

N. Arnoldot az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben tartják fogva, ahol különböző vizsgálatokat hajtanak végre rajta. A lap információi szerint három társával osztozik egy zárkának kialakított kórtermen. Ügyvédje arról is beszélt, hogy tetteire nem létezik magyarázat vagy mentség, de védence beszámolt az idevezető okokról és élethelyzetekről, amik az ominózus vitába torkolltak. 

Ezalatt történt valami, ami kiváltotta belőle ezt az indulatot, de az áldozat kegyeleti jogai miatt a családjára való tekintettel erről többet nem mondhatok. Válófélben voltak, de a védencem is járt ügyvédnél, együttműködött volna a jogi folyamatban, a szörnyű tetteinek nem az volt az oka, hogy nem akarta volna felbontani a házasságot. Arnoldnak jelenleg az édesanyja az egyetlen kapcsolattartója, aki rendszeresen beszél fiával és próbálja tartani benne a lelket. Kiáll mellette, hiszen a gyermeke, bármit is tett

– magyarázta az ügyvéd a portálnak.

A feleség távoltartási végzést kért férjére

Egy korábbi bántalmazás után felesége kérésére június közepéig elrendelték a férfi távoltartását, de utána már nem kérte a meghosszabbítását. A gyilkosság ezután két héttel történt.

Mivel az egykori katonae több emberrel végzett, az áldozatai között 14 év alatti gyermek is volt, illetve a gyilkosságokat részben különös kegyetlenséggel követte el, akár tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre is ítélhetik. Ez azt jelenti, hogy hátralévő életét börtönben tölti.

Ha bajban van, vagy másért aggódik

Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat: +36-80-20-55-20
A Kapcsolj egyből projekt honlapja: https://www.kapcsoljegybol.hu
A Magyar Lelki Elsősegély Szolgálatok (LESZ) segélyvonala: 116-123
Az Ifjúságért Mentálhigiénés Szövetség (IMSZ) a 137-000-s zöldszámon érhető el, hétköznapokon 17–21 óra között.
Az IMSZ-ről bővebb információt itt talál: http://www.ifjusagi-lelkisegely.hu

Rovatok