Index Vakbarát Hírportál

Heten adtak át egy utat Kecskemét mellett, de így is elrontották

2023. szeptember 4., hétfő 14:41

Egészen szürreális fotó kering az interneten arról, ahogyan átadnak egy utat, ami az átadás pillanatában már megrepedt. Ennél is szürreálisabb, hogy valójában nincs baja az útnak, csak rossz helyre állt az a hét ember, aki átadta azt. Így sikerült egy régebbi úton átvágni a szalagot.

A Helvéciát Kecskeméttel összekötő Kiskőrösi út 336 milliós beruházás keretében kapott szilárd burkolatot – az önkormányzat közleménye szerint, ami mellé több képet is mellékeltek az átadóról.

Összesen heten adták át az aszfaltozott utat, amely összeköti Kecskemétet Helvéciával, itt korábban csak földút volt.

Azonban egy jókora repedés látható pont a szalagot átvágó személyek mögött.

Ezt követően elterjedt a hír, hogy már az átadót sem bírta ki az új út, hanem megrepedt, mielőtt átadták volna. 

De talán ennél is meghökkentőbb, hogy valójában egy régi úthoz álltak oda Kecskemét és Helvécia vezetői. A kecsup.hu kiment a helyszínre és megnézte az utat. Kiderült, hogy ahol álltak, az az út már korábban is ott volt, mert az autópálya felüljárója előtt és után egy darabon régebben is volt szilárd útburkolat.

De éppen esett az eső, emiatt sötétebb lett a már korábbi út is, ez pedig teljesen összezavarta a vezetőket. Nagyjából 50 méterrel kellett volna hátrébb állniuk az avatóknak a lap szerint.

A szalagot többek között Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere, Szeberényi Gyula Tamás parlamenti képviselő, Balogh Károly, Helvécia polgármestere és Papp Zsolt György, a vidékfejlesztésért felelős helyettes államtitkár tartotta a szóban forgó képen. 

Rovatok