Index Vakbarát Hírportál

Felszántott három sávot az M7-esen, forgalommal szemben landolt

2023. szeptember 4., hétfő 21:15

Egy személyautó az M70-ről hajtott volna fel az M7-re, de a gyorsítósávon elvesztette uralmát a kocsi felett. Ennek hatására az autó végigszántott három sávot az autópályán, majd a szalagkorláton is átpördült, végül a szembe jövő sávban állt meg.

„A szétszaladt 101 ló esete – mintha csak egy Poirot-epizód címe lenne” – kezdte bejegyzését az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

A bejegyzésben egy videót is megosztott, amelyen az látható, ahogyan egy személyautó az M70-ről hajtott volna fel az M7-re, de a gyorsítósávon elvesztette uralmát a kocsi felett.

Az autó megcsúszott, és azzal a lendülettel át is röppent a másik oldal belső sávjába. Szerencsére nem sérült meg sem a sofőr, sem senki más.

„A fel- és lehajtóknál a 40/50/60 táblák nem véletlenül vannak kint, ha nem tartjuk be, nagy eséllyel megcsúszunk vagy éppen nem tudjuk bevenni a kanyart. A pihenők és a csomópontok felhajtóinál mindig lassítsunk, és az addig megszokottnál nagyobb körültekintéssel haladjunk el azon a pár 100 méteren” – olvasható a bejegyzésben.

Rovatok