Index Vakbarát Hírportál

Hamarosan érkezik a megemelt összegű oktatási-nevelési támogatás a külhoni magyar szülőkhöz

2023. szeptember 4., hétfő 19:30

Évente több mint 200 ezer külhoni magyar gyermek és fiatal kap oktatási-nevelési, valamint hallgatói támogatást a Nemzetpolitikai Államtitkárságtól. Idén jelentős mértékben emelkedett a támogatás összege. A program célja, hogy a külhoni szülők magyar oktatási intézményekbe írassák be gyerekeiket.

Hétfőn indul a megemelt összegű, bruttó 100 ezer forint értékű oktatási-nevelési és hallgatói támogatás utalása, amelyre azok a külhoni magyar gyerekek és fiatalok jogosultak, akik tanulmányaikat a szomszédos országokban magyar nyelven végzik – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság.

A támogatás célja a magyar iskolaválasztás ösztönzése és a magyar nyelvű oktatás megerősítése a külhoni területeken.

A közlemény szerint a Szülőföldön magyarul című program – közismert nevén oktatási-nevelési támogatás – bevezetéséről még az első Orbán-kormány idején született döntés.

„A státusztörvény alapján a 2002/2003-as tanévtől biztosítjuk a nevelési, oktatási, valamint a tankönyv- és taneszköz-támogatást, illetve a felsőoktatásban a hallgatói juttatást azoknak a külhoni magyar gyerekeknek és fiataloknak, akik tanulmányaikat szülőföldjükön – a szomszédos országokban – magyar nyelven végzik” – írják.

A Szülőföldön magyarul program a Nemzetpolitikai Államtitkárság egyik legfontosabb programja, amelynek keretében 

évente mintegy 220 ezer külhoni magyar gyermek és fiatal részesül oktatási-nevelési, valamint hallgatói támogatásban.

A támogatás összege a korábbi évi bruttó 22 400 forintról évi bruttó 100 ezer forintra emelkedett valamennyi korcsoport számára. A támogatások kifizetése – amely a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a külhoni partnerszervezetek lebonyolításában valósul meg – hétfőn indul el a szlovákiai támogatások első ütemének utalásával, és a következő hetek folyamán több ütemben valamennyi külhoni régióba megérkezik.

Az államtitkárság közölte, az anyanyelvi oktatás minden külhoni régióban a magyar közösség megmaradásának garanciája, ezért a Nemzetpolitikai Államtitkárság a jövőben is folytatja a külhoni magyar gyerekek és a külhoni magyar oktatási intézményhálózat támogatását a bölcsődétől az egyetemig.

Rovatok