Index Vakbarát Hírportál

Rendőrkutya fogta el a pomázi erőszakoskodót

2023. szeptember 5., kedd 19:44

Augusztus végén vetették be Dakotát, a szolgálati kutyát Pomázon, ahol egy 28 éves férfi erőszakoskodott egy nővel. A kutya alig nyolc perc alatt elfogta a tettest, aki majdnem két kilométert menekült a tetthelytől.

Egy kutyasétáltató pár lett figyelmes egy nő kiáltásaira, amikor rátaláltak, látták, hogy öltözete hiányos, és egy félmeztelen férfi tornyosul fölé.

Nem akarom, hagyj békén, nem akarom!

– kiáltotta a nő, mire a pár egyik tagja lefotózta a férfit, míg a másik kihívta a rendőrséget. 

A 28 éves tettes megpróbált elmenekülni, de Poór István törzszászlós két kollégájával és társával, Dakotával hamar a helyszínre érkezett. Dakota egyből a férfi után eredt, és alig nyolc perc alatt elkapta a tettest. Egy padnál ejtette el B. Richárdot, akit a hasára fektetve bilincseltek meg – írja a police.hu.

A férfit bevitték kihallgatásra, ahol tagadta, hogy árokba lökte volna 46 éves áldozatát, és „enyém leszel!” felkiáltással megerőszakolta volna. Utána hozzátette, jelentős mennyiségű italt fogyasztott, így előfordulhat, hogy „kiestek neki dolgok”.

B. Richárd ellen eljárást indítottak szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanújában, amit a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat le.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Rovatok