Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Tisztességtelen oroszbarátsággal vádolni Magyarországot

2023. szeptember 6., szerda 16:32

Tisztességtelen dolog oroszbarátsággal vádolni Magyarországot, hazánkat senki nem oktathatja ki a történelemről, a szabadságról. A magyarok pontosan tudják, hogy milyen elnyomás alatt élni, szemben azokkal, akik ezt nem tapasztalták meg – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a lengyelországi Karpaczban.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Karpaczi Gazdasági Fórumon a visegrádi együttműködés jövőjéről szóló beszélgetésen sérelmezte, hogy Magyarországot egyesek oroszpártisággal, Putyin-barátsággal vádolják, és leszögezte, hogy a percepció nem mindig egyenlő a valósággal, de ezt szerinte Lengyelországban nem kell magyarázni.

Magyarországnak meg kellett harcolnia a szabadságért, miközben senki nem segített 1956-ban, annak ellenére sem, hogy a Szabad Európa Rádió bemondta, hogy érkezik az amerikai támogatás

– mutatott rá.

Aláhúzta, hogy azok próbálják ma kioktatni Magyarországot a történelemről, a szabadságról, a Szovjetunió, a kommunisták elnyomásáról, akik ezt nem tapasztalták meg.

Úgy vélekedett, hogy tisztességtelen dolog Magyarországot oroszbarátsággal vádolni, ugyanis a fizikai valóság, a meglévő infrastruktúra határozza meg az energiaellátást, s az Európai Unió nem tesz semmit az alternatív szállítási útvonalak fejlesztése érdekében.

Ha kizárjuk az orosz földgázt, akkor mi lesz holnap? Ki fogja elmagyarázni a magyaroknak, hogy nincsen fűtés? Ha elállunk a paksi bővítési szerződéstől, akkor hogyan fogjuk kiváltani azt ugyanilyen áron és menetrenddel?

– tette fel a kérdést.

A miniszter arról számolt be, hogy a kormány dolgozik az újabb földgázforrások bevonásán, azonban a délkelet-európai energetikai infrastruktúra kapacitása nem elégséges, és az EU nem akarja a fejlesztést finanszírozni.

Hasonlóképpen, a kőolajfogyasztás 85 százalékát is orosz energiahordozók biztosítják, és az egyetlen alternatív útvonalon, az Adria-vezetéken a horvát hatóságok az átlag ötszörösére emelték a tranzitdíjat, és senki nem tiltakozik ez ellen Európában – jelentette ki.

Továbbá azt is érintette, hogy az Egyesült Államok az idei év első felében Oroszországból kétszer annyi uránt vásárolt, mint tavaly.

Visegrádi eredmények

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a V4 továbbra is a magyar külpolitikai stratégia fókuszában van, ugyanis a nehézségek közepette a közép-európai államok eredményesebbek lehetnek, ha egyesítik erőiket, mint külön-külön. 

Kiemelte, hogy az elmúlt években a visegrádi együttműködés olyan eredményeket ért el, amelyek nemcsak a részt vevő felek, hanem egész Európa érdekét szolgálták.

Példaként említette azt, hogy ha Magyarország Csehországgal, Lengyelországgal és Szlovákiával együtt nem lépett volna fel a kötelező európai uniós migránskvóták ellen, akkor most a kontinens tele lenne elosztásra váró illegális bevándorlókkal.

Továbbá sikerként értékelte azt is, hogy a cseh, a lengyel és a magyar hadsereg látja el a szlovák légtér védelmét, valamint hogy a három társállam segítséget nyújtott hazánk határvédelmében a legerősebb migrációs nyomás idején.

Sőt – mint mondta – már az is óriási eredmény, hogy a bővítés ügye egyáltalán az EU napirendjén van, miután a visegrádi országok egységesen támogatják a Nyugat-Balkán felvételét, szemben több nyugat-európai vezetővel, aki csak a nyilvánosság előtt képviseli ezt az álláspontot.

A miniszter kiemelte, hogy mivel négy szuverén országról van szó, így soha nem lesz száz százalékos az egyetértés, és természetes, hogy vannak hullámvölgyek a kapcsolatban az egyes ügyekben meglévő nézetkülönbségek miatt. Viszont a felek mindig képesek voltak ezeket külön kezelni az együttműködés többi területétől, amelyekben indokolt a közös fellépés.

Kitért arra is, hogy fontos tisztában lenni a V4 erősségével, a négy állam együttes bruttó hazai terméke (GDP) a 14. helyet jelentené a világranglistán, az összeadott lakosságszám Franciaországénak felel meg, a Németországgal folytatott kereskedelem teljes volumene pedig duplája a német–francia relációnak.

Üdvözölte, hogy a jelenlegi cseh elnökség a gyakorlati sikerekre kíván összpontosítani, s rámutatott az energetikai diverzifikációval összefüggésben, hogy Közép-Európa örömmel vásárolna földgázt Katarban, Azerbajdzsánban, Törökországban vagy akárhonnan, de a délkelet-európai infrastruktúra kapacitása ma erre nem elégséges, így fejlesztésekre lenne szükség.

Leszögezte, hogy ha a visegrádi országok az energetikai és gazdasági együttműködésre koncentrálnak, akkor jelentős sikereket érhetnek el.

Érdekünk a nézetkülönbségek ellenére, hogy ez a szövetség ne csak túléljen, hanem meg is erősödjön

– összegzett Szijjártó Péter.

Rovatok