Index Vakbarát Hírportál

Vitézy Dávid keményen beleszállt a „kapkodó” Lázár Jánosba

2023. szeptember 6., szerda 11:04

Az elmúlt évek tervezési munkája és a már elköltött sok milliárd forint is a kukában végzi. Így kommentálta a Magyar Közlönyben tegnap éjjel megjelent minisztériumi döntést a közlekedésért felelős korábbi államtitkár.

Kemény hangvételű Facebook-posztban kommentálta Vitézy Dávid az Építési és Közlekedési Minisztérium döntését. Úgy látja, míg a közvélemény

a közlekedési miniszter kritikátlan Horthy-imádatával és az ebbe igen szégyenletes módon belerángatott Közlekedési Múzeum kiállításán mondott beszédével foglalkozik, addig azért más is történt a közlekedés háza táján.

Lázár János legújabb, a budapestieknek és az agglomerációban élőknek küldött csomagja a korábban beígért, kiemelt fejlesztések leállításáról szól. A döntés éjszaka a Magyar Közlönyben jelent meg.

A közlekedési szakember több példát is említ annak alátámasztására, hogy a tervezés vagy az engedélyezés leállításával miért és mekkora kár éri az ország közlekedésének fejlesztésében érdekelteket. 

A budapesti pályaudvarok fejlesztési koncepciójának visszavonása. Sok év munkája és több milliárd forint megy kárba a Nyugati–Déli vasúti alagút víziójának, illetve a budapesti pályaudvarok kapacitásbővítésének elvetésével. A magyar vasúti hálózat összekapcsolását Vitézy a nemzetgazdaság egyik leghasznosabb beruházásának nevezte (mivel minden befektetett forint kétszeresen térülne meg az ország számára). Ilyeneket egy tollvonással felülírni olyan országokban nem szoktak, ahol tényleg évtizedes távlatú és kiszámítható vasútfejlesztés zajlik. Úgy véli:

A magyar közlekedéspolitika érzelemvezérelt és kapkodó komolytalanságát mutatja ez a döntés. […] egész egyszerűen lemondott a szaktárca a budapesti vasúti hálózat kapacitásbővítéséről, versenyképességének javításáról, amire számos más jel is utal.

A Kőbánya felső és Rákos közötti vasúti szakasz rendbetételének leállítása. E döntéssel a Déli Körvasút az Európai Bizottság felé beígért társadalmi hasznát nullázták le, arról nem is beszélve, hogy a teljes kelet-magyarországi, Miskolc, Békéscsaba, Hatvan, Gyöngyös, Eger felől Budapestre érkező vasúti forgalom legneuralgikusabb, leglerobbantabb és leginkább zavarérzékeny szakasza is marad, amilyen volt. Nem lesz az Élessaroknál új vasútállomás, elmarad mindkét vonalon a kapacitásbővítés, a Rákosligetig tartó harmadik vágány kiépítése és a gyömrői ág állomásainak rendbetétele is.

Ugyanezen a vonalon a Hungária körútnál a tervezett új állomás projektjét is visszavonták. Ez az Északi Járműjavító vonalában épült volna meg, lehetővé téve a hatvani és gyömrői elővárosi vonatok és az 1-es villamos kapcsolatát. Leáll a tervezési munka a külső budapesti körvasút új megállói esetében is, a 40-es villamos új peronjai kiépítésének hiányában a Déli Körvasút vonatai révén sem lehet majd Albertfalvát bekapcsolni a vasúti közlekedésbe.

Vitézy arra hívta fel a figyelmet, hogy ezeknek a tervezésére mind volt uniós forrás.

Uniós pénzből már megkezdett tervezéseket leállítani azt jelenti, hogy egyrészt ha lesz forrás, akkor se lesz majd terv, amit építeni lehetne, másrészt az eddig elköltött pénzeket használható eredménytermék híján nem az EU, hanem a magyar adófizetők állják innentől – tehát nem megtakarítással jár a projektek leállítása, hanem éppen többletkiadással.

A Galvani híd beruházásának leállításával megszűnt a későbbi megépítésének lehetősége is. Itt ugyanis nem csak az építést halasztja el a közlekedési kormányzat, hanem az előkészítést is leállítja! Ez azt eredményezi, hogy az elmúlt évek tervezési munkája és elköltött 4-5 milliárd forintja is a kukában végzi.

Ha a magyar gazdaság jobb helyzetbe kerül, ha megérkeznek az uniós források, akkor fognak ezek a mostani döntések igazán fájni. Ezt Vitézy Dávid azzal indokolta, hogy a tervek, engedélyek, szakemberek és felkészült intézményrendszer nélkül akkor se fogunk tudni már megfelelő közlekedésfejlesztést megvalósítani, ha épp lenne rá pénz és hozzá akarat. 

Rovatok