Index Vakbarát Hírportál

Kiakadtak az újbudaiak a kivitelezőre: „Lejárt a határidő, hol van ott egy rohadt támfal?”

2023. szeptember 7., csütörtök 06:10

A kormányhivatalról kapott határozat ellenére sem épített megfelelő támfalat az XI. kerületi Barackmag utcában épülő apartmanház kivitelezője. A határidő lejárt, így az ügy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz kerül.

Keddig kapott határidőt a kormányhivataltól az újbudai Barackmag utcában épülő apartman kivitelezője a támfal megerősítésére, illetve a szükséges szakértői vizsgálatok elvégzésére, miután több méter hosszan beszakadt az út, és 35 ház gáz nélkül maradt.

A határidő végéig azonban nem épült meg a támfal, így László Imre polgármester és Budapest Főváros Kormányhivatalának munkatársai szerdán ellenőrzést tartottak a helyszínen – derült ki Újbuda önkormányzatának közleményéből.

Mint írták, a helyszínen nyilvánvalóvá vált, hogy az építkezés a határozat ellenére folytatódott, illetve hogy az út sérülése egyre súlyosabb. Korábban a gázművek – hogy elkerülje a nagyobb tragédiát – kénytelen volt elzárni a gázt az utcában. Ezzel 35 házban közel 100 ember maradt gáz nélkül.

A közleményből az is kiderült, hogy az önkormányzat saját költségén vállalta, hogy visszaállíttatja a gázszolgáltatást az utcában egy ideiglenes felszíni vezeték segítségével. A helyszíni bejárást követően Újbuda polgármestere felkereste telefonon Budapest Főváros Főispánját és tájékoztatta a helyszínen tapasztaltakról.

Sára Botond elmondta, maga is elfogadhatatlannak tartja az építkezésen tapasztalt visszásságokat, és megdöbbenéssel értesült arról, hogy közel 100 ember nem tud fürdeni, főzni az otthonában.

Ígéretet tett arra, hogy az ügyet – a jogszabályoknak megfelelően – a lehető leghamarabb átadják a NAV-nak, amely szervezet kikényszerítheti a beruházótól a szükséges munkálatokat – zárult a közlemény.

Az RTL Híradó beszámolója szerint a helyiek számonkérték a kivitelezőt a hiányzó támfal miatt.

Lejárt a határidő, hol van ott egy rohadt támfal? Egy követ letettek oda? Hát hogy képzelik ezt?

– tette fel a kérdést Suszter András a Védegylet Egyesülettől.

A vállalkozó azt mondta, minden a tervek alapján történt az építkezésen és kérelmet nyújtanak be, hogy független szakértő állapítsa meg, ki hibázott. A polgármester szerint egy személyben a beruházó a felelős. 

Rovatok