Index Vakbarát Hírportál

Az üzemzavart elhárította a MÁV, de továbbra is komoly probléma van a menetrenddel

2023. szeptember 7., csütörtök 10:19

Egy biztosítóberendezés hibája miatt 40-90 perces késésekre és járatkimaradásokra kell számítani a Székesfehérvárt érintő vonalakon – közölte a Mávinform a vasúttársaság honlapján csütörtök délelőtt. A MÁV-térkép szerint elsősorban a Budapest–Balaton közötti vonalon nagy a baj.

A közlemény szerint nem működik egy biztosítóberendezés Székesfehérvár állomáson, így a vonatok várakozásra kényszerülnek, és a kapcsolódó vasútvonalakon torlódnak a szerelvények – írta meg az MTI. A Mávinform közben arról tájékoztatott, hogy csütörtökön reggel negyed 9-től nem működik a biztosítóberendezés Székesfehérvár állomáson, a vonatok várakozásra kényszerülnek, a kapcsolódó vasútvonalakon torlódnak a vonatok.

A Székesfehérvár állomást érintő vonalakon 40-90 perccel megnőhet a menetidő, jelentős késésekre és járatkimaradásokra kell számítani.

A legutóbbi tájékoztatás szerint forgalmi változásokra kell számítani az alábbi vonalakon:

Fontos kiemelni, Budapesten számos vonatkésésre kell számítani. Vannak olyan vonatok, amelyek 70, esetenként 90 percet késnek, és járatkimaradásra is készülni kell.

Nincsenek jó napjai a MÁV-nak

Ahogy arról szerdán beszámoltunk, Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán felmentette a vasúttársaság gazdasági vezérigazgató-helyettesét, Bádonfainé Szikszay Erzsébetet. Az eredeti információk alapján Virág István pályaműködtetési vezérigazgató-helyettest is felmentette a Lázár János vezette tárca, ám ezt később a MÁV cáfolta. Virág István elérte a nyugdíjkorhatárt, aktív szolgálatát nem fejezi be.

Csepreghy Nándor miniszterhelyettes elmondása szerint az 1-es vasúti fővonalon a közlekedés biztonságát veszélyeztető állapotok alakultak ki, ezért volt szükség sebességkorlátozás bevezetésére és a felújítási munkálatok minél hamarabbi megkezdésére.

Voltak és vannak, akik ezt a gyorsítást akadályozták, lassították vagy egyenesen szabotálták. És olyanok is, akik a munkájuk végzése helyett a vasúttal szembeni kampányhoz szállítottak anyagokat médiaszereplőknek, ellenzéki pártoknak. Ezektől a kollégáktól most megválunk. Van, aki nyugdíjba mehet már, mi pedig nem marasztaljuk. Van, akit lefokozunk. Van, akit felmentünk. Van, aki helyett másnak adunk lehetőséget

– fogalmazott Csepreghy Nándor. A miniszterhelyettes arra is utalt, hogy nem csupán nekik kellett távozniuk – és nem is csak a MÁV-tól, hanem a minisztériumból is.

Reagált a MÁV

Az Index megkeresésére a MÁV sajtóosztálya arról tájékoztatott, hogy 10 óra 30 perctől már ismét üzemszerűen működik a biztosítóberendezés Székesfehérvár állomáson, de a korábbi várakozás okozta késések, a torlódások és a szerelvényfordulók miatt csak kora délutánra áll helyre a menetrend a Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa, a Székesfehérvár–Szombathely, a Székesfehérvár–Tapolca, a Székesfehérvár–Komárom, a Székesfehérvár–Pusztaszabolcs és a Székesfehérvár–Sárbogárd vasútvonalon.

Arra is kitértek, hogy csütörtök reggel negyed 9-kor Székesfehérvár állomáson az elektronikus biztosítóberendezés ismeretlen okból leállt, így a vonatforgalmat is egy időre le kellett állítani a biztonsági előírásoknak megfelelően.

„A szakemberek azonnal megkezdték a hiba elhárítását, de a forgalom korlátozásokkal csak egy óra múlva indulhatott meg, és a forgalmas pályaudvarnak először csak három vágányán lehetett közlekedni, de – a biztonság érdekében – lassabban haladhattak a vonatok. Mivel a székesfehérvári állomás jelentős vasúti csomópont, 5 irányból is csatlakoznak vonalak az állomáshoz, jelentős fennakadást okozott a vonatforgalomban a műszaki hiba: a vonatok várakozásra kényszerültek, torlódások és 40-90 perces (esetenként ennél is nagyobb) késések alakultak ki. A forgalom átszervezését azonnal megkezdték, pótlóbuszokat rendelt a vasúttársaság, egyes vonatok rövidebb útvonalon közlekedtek, Székesfehérvár helyett más állomásokon fordultak vissza, több járat kimaradt a menetrendből” – válaszolták lapunknak. A vasúttársaság az utasok elnézését kéri a műszaki hiba okozta kényelmetlenségek miatt.

Tehát, ahogy a MÁV közlemény is fogalmaz: üzemszerűen működik a biztosítóberendezés, ugyanakkor az utasoknak továbbra is jelentős fennakadásokra kell számítani. Vannak olyan vonatok, amik több mit 100 percet késnek, ez jellemzően a Balaton és Budapest közötti vonalon tapasztalható.

(Borítókép:  Jászai Csaba / MTI)

Rovatok