Index Vakbarát Hírportál

Gumilövedéket szórtak Gyurcsány Ferenc háza elé

2023. szeptember 10., vasárnap 07:52

Keresztény Zoltán aktivista a Gyurcsány–Dobrev villánál járt, amely elé plakátokat és gumilövedékeket helyezett el. A jogász szerint ez azt szimbolizálja, hogy valójában nem a NER, hanem az Orbán–Gyurcsány-rendszer működik ma Magyarországon. Közölte: „2004 óta a magyar választópolgárok az Orbán–Gyurcsány gyűlöletháború túszai. Foglyok”.

„A mai napon a régi politikai elit két pikniket is tart egyszerre, az egyiket Kötcsén, a másikat Balatonszárszó folytatásaként, ezért most kell felhívjuk a figyelmet arra, hogy ők együtt felelősek azért, hogy 33 évvel a rendszerváltás után ide jutottunk” – közölte Facebook-oldalán Keresztény Zoltán.

Az aktivista Gyurcsány Ferenc háza előtt plakátokat helyezett ki, amelyek „az Orbán–Gyurcsány-rendszert szimbolizálják”, majd gumilövedékekkel szórta meg a ház előtti járdát. Közölte, a gumilövedékkel 2006-ra emlékezik, amikor elmondása szerint a rendszerváltás után először került igazán lejtőre Magyarország.

Az egész Orbán–Gyurcsány-rendszert kell leváltanunk. Ezt kell most megüzennünk az egész országnak. Ezért ezt a vándorplakát-kiállítást folytatni szeretnénk

– mondta az aktivista.

Keresztény Zoltán rendszeresen hajt végre ehhez hasonló akciókat, többek között több szovjet emlékművet is lefóliázott már, valamint nemrég egy fehér gyermekkoporsót állított fel Orbán Viktor felcsúti háza elé.

Rovatok