Index Vakbarát Hírportál

A MÁV-nál csak most jön a feketeleves, a legfontosabb vasútvonal körül áll a bál

2023. szeptember 13., szerda 18:35

A Közlekedő Tömeg nevű civil szervezet szerint novembertől három hétre teljesen lezárják a Budapest–Bécs-vasútvonalat. A szervezet azt írja, hogy nem a sínekkel, hanem Lázár János fejében van a legnagyobb baj, mert a tárcavezető Magyarország legfontosabb vasútvonalát záratja le.

„Miközben a MÁV tegnap bejelentette a Budapest–Bécs-vasútvonal felújításának első ütemét és az azzal járó korlátozásokat szeptember 18. és október 26. között, megbízható értesüléseink szerint még csak ezután jön a feketeleves, melyről a közlemények mélyen hallgatnak: novembertől három hétre teljesen lezárják a vasútvonalat, egyenes következményeként annak, hogy a bevezetett óránkénti 100 kilométer sebességkorlátozás okozta botrány ráégni látszik Lázár János vasútromboló miniszterre, aki most a józan észnek ellentmondó erőltetett karbantartási munkálatokat rendelt el az államvasútnál” – írja a Közlekedő Tömeg elnevezésű civil szervezet. 

A szervezet úgy látja, hogy Lázár János az utolsó értelmes szakembert is kirúgta a minisztériumából, ezért nem maradt senki, aki megmondhatná neki: nemcsak hogy felesleges, de a vonatkozó uniós szabályozásnak is gyakorlatilag minden pontjába beleütközik a terv.

Az egységes európai vasúti térségről szóló 2012/34/EU irányelv VII. melléklet 8. pontja szerint a 7 napot meghaladóan a forgalom több mint 30%-át érintő pályakarbantartásokat 2 évre előre meg kell hirdetni, a vasutat használókkal a korlátozások elfogadható módját egyeztetni és ez alapján 1 évre előre véglegesíteni. Lázár János vasútjának teljesítménye ehhez képest 21 napnyi 100% szívatás, 0 évre előre 0 egyeztetés. Kivétel csak szükséghelyzetben van, de a MÁV közlése szerint évek óta tudtak a problémáról, és pont a 100 km/órás sebességkorlátozás bevezetése jelenti annak elismerését, hogy a pálya csökkentett sebességgel, de biztonságosan járható

– írják.

A szervezet szerint a vonalon el lehet végezni az évtizedek óta elmaradt karbantartásokat úgy, ahogy a MÁV szeptembertől meg is kezdi a felújítást.

Az egyik vágányt a munkákhoz lezárva, a másik vágányon a forgalmat fenntartva, és csak a legszükségesebb munkákat előre percre pontosan megtervezett és leegyeztetett, lehető legrövidebb (például éjszakai vagy egy hosszú hétvégés) teljes lezárásban végezve

– tették hozzá. 

Sem cáfolat, sem megerősítés

Az Index megkereste a MÁV sajtóosztályát, hogy tényleg három hétre teljesen lezárják-e a Budapest–Bécs-vasútvonalat. Válaszukat változtatás nélkül közöljük. 

A pályafelújítás egyes munkafázisaival, azok időzítésével kapcsolatos hivatalos döntésekről a lehető leggyorsabban igyekszünk tájékoztatni a nyilvánosságot. Az egyeztetések folyamatosan zajlanak

 – írták.

Rovatok