Index Vakbarát Hírportál

Fontos szakaszon kezd felújításba a MÁV

2023. szeptember 13., szerda 09:00

A MÁV szeptember 18-tól megkezdi a Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszának tervezetten a decemberi menetrendváltásig tartó felújítását. A három hónapos vágányzár ideje alatt három ütemben végzik a vágányok karbantartását.

Az első ütemtől, 18-án hétfőtől jelentősen módosul a vonatok menetrendje. A belföldi járatok esetében 20-30 perccel, a nemzetközi vonatok esetében pedig egy órával hosszabb eljutási idővel kell számolniuk. Egyes személyvonatok helyett pótlóbuszok fognak közlekedni Tatabánya és Biatorbágy között.

A három ütemre felosztott, közel három hónapig tartó munkálatok magukba foglalják a sínek, betonaljak cseréjét, az ágyazatrostálást, vágányszabályozást, az alépítmény (vasúti töltés, bevágás) helyreállítását, valamint szám szerint hat felsővezeték-tartóoszlop lecserélését.

A karbantartás 32,5 milliárd forintból valósul meg. A felújítás ideje alatt rakodás, depózás, szóródó anyagok szállítása, valamint nagygépekkel végzett munkák miatt zajra lehet számítani a térségben nappal és éjszaka is – közölte a MÁV.

Jelentős menetrendváltozásokra kell készülni

Az ütemterv alapján szeptember 18-tól október 26-ig, Biatorbágy és Szárliget között a bal oldali vágányon zajlik az átépítés egyvágányú vonatforgalom mellett.

Szeptember 18-tól október 26-ig a korlátozás miatt menetirányonként és óránként csak egy-egy személyszállító vonat haladhat át a karbantartással érintett szakaszon, a reggeli és délutáni csúcsidőszakban ezt két vonatra növelik a fő utazási irányokhoz igazítva.

A tervezett menetrend-módosítás alapján az S10-es és S12-es személyvonatok helyett pótlóbuszok járnak majd Tatabánya és Biatorbágy között. A belföldi és nemzetközi személyszállító vonatok menetrendjének kialakítása folyamatban van, az érintett társvasutakkal még zajlanak az egyeztetések. A MÁV információs aloldalának feltöltése folyamatosan zajlik.

Mint az Indexen megírtuk, a szentendrei HÉV menetrendje is módosul szombattól – szintén karbantartás miatt. A vonalon a forgalmi rend több ütemben változik. Két hétvégén, szeptember 23–24-én, valamint 30-án és október 1-jén a járatok rövidített útvonalon, csak Békásmegyer és Szentendre között közlekednek, a Batthyány tér és Békásmegyer között a H5-ös pótlóbusszal lehet utazni.

Rovatok