Index Vakbarát Hírportál

Szánthó Miklós: A kormány Trump visszatérésében bízik

2023. szeptember 15., péntek 11:39

A Nyugat részei vagyunk, csak mi megmaradtunk normálisnak – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója az amerikai Newsmaxnek nyilatkozva. Az Alapjogokért Központ közlése szerint az Egyesült Államok egyik legnézettebb hírcsatornáján a főigazgató hangsúlyozta, a magyar jobboldal kiáll az „Isten, haza, család” értékei mellett, és bízik abban, hogy vissza fog térni Donald Trump, aki megteremtheti a békét Ukrajnában.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója elmondta,

a világrendben változás zajlik, ezért a Nyugatnak szüksége lenne egy erős Amerikára, és Biden gyenge.

Kiemelte, ezt mutatja az Ukrajna ellen elkövetett orosz agresszió is, mely Trump alatt nem történt volna meg.

Ezért bízunk Trump győzelmében, aki visszahozhatja a normalitást és a józan észt, Ukrajnába pedig a békét

– fogalmazott a főigazgató.

A magyar politikai helyzettel kapcsolatban az Alapjogokért Központ vezetője aláhúzta, Magyarország demokratikus jogállam. „A baloldal igazából azért frusztrált, mert a magyar jobboldal sikeres, demokratikus legitimitása erős, négy választást is kétharmaddal nyert meg zsinórban” – fogalmazott.

Az EU-s mélyállam és a Biden-adminisztráció gondja az, hogy Magyarország kiáll »Isten, haza és a család« mellett

– hangsúlyozta Szánthó Miklós.

A főigazgató ennek kapcsán kiemelte, hogy egy erős és szuverén ország alapjai csakis az erős családok lehetnek, ezért Magyarország védi a határait kívülről, és védi a családokat és a gyermekeket az országon belül, „ez a megközelítés pedig nyíltan szembemegy a liberális fősodorral, igazából ezért támadják Magyarországot”.

Rovatok