Index Vakbarát Hírportál

Lázár János: A mennyiség kora után a minőség korszakát nyitjuk meg

2023. szeptember 15., péntek 15:35

Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán osztott meg egy részletet a XXVIII. Országos Főépítészeti Konferencián elmondott beszédéből, amelyben hangsúlyozta, hogy a mennyiség kora után a minőség korszakát szeretné megnyitni az új építészeti törvénnyel.

Elmondása szerint a következő évtizedben a minőségre kívánja helyezni a hangsúlyt a magyar építészetben. 

Szerinte a magyarországi építkezésekről elmondható, hogy az elmúlt évtizedet az anyagi forrás és fedezet jellemezte, de ezt inkább a mennyiségi építészetbe fektették akkor is, amikor az állam volt megrendelő, akkor is, ha magánépítkezésről volt szó.

Szerintem az ország megérett arra 1990 után 33 esztendővel, hogy legyen egy szintváltás, egy minőségi ugrás, egy olyan minőségi előrelépés, amely teljesen más körülményeket garantál

– fogalmazott.

Elmondása szerint az ország megváltoztatásában, jobbá tételében, a minőség iránti nagyobb elköteleződésben az épített környezetnek nagy szerepe van. Véleménye szerint fontos az, hogy a gyermekek milyen épületek között nőnek fel.

Végezetül kijelentette, szerinte döntő szerepe van az építészetnek a világról alkotott képben.

Rovatok