Index Vakbarát Hírportál

Menczer Tamás: Negyven százalékkal növeli a helyi szakrendelési kapacitásokat az új budakeszi egészségház

2023. szeptember 15., péntek 13:01

Átlagosan negyven százalékkal növeli a helyi szakrendelési kapacitásokat a Budakeszin 311 millió forint kormányzati forrásból épült egészségház – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken a Pest vármegyei város intézményének átadóján.

Menczer Tamás – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is – elmondta, hogy a negyven százalékos kapacitásnövekedés a 29, Budakeszin elérhető szakrendelés esetében eltérő mértékben történik. A bővülés a várakozási időt is hasonló nagyságrendben csökkenti.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a helyi szakrendelések bővülésével a Budakeszin és a térségben élők időt is nyernek, mivel nem kell Budapestre menniük, hogy igénybe vehessék az ellátórendszert.

Budakeszin van elég orvos, és az új egészségház helyet biztosít ahhoz, hogy ők a betegek gyógyulását segíthessék 

– mondta Menczer Tamás.

Az államtitkár arról is beszélt, hogy a mai körülmények között nem könnyű előteremteni a forrásokat egy ilyen beruházáshoz.

Az ukrajnai háború és a szankciók következtében tavaly mintegy 4000 milliárd forinttal nőtt az ország energiaszámlája, és mintegy 1000 milliárd forintos az a nagyságrend, amelyet a háború és a szankciók miatt a kormánynak fejlesztések helyett energiaköltségekre kell fordítania – mutatott rá Menczer Tamás.

Pócza Péter, a Budakeszi Egészségügyi Központ főorvosa elmondta: 2019-ben négy dolgozóval alapították meg az intézményt, ma már mintegy hetvenen szolgálják a lakosság egészségét. A szakrendelések új kapacitást, pluszszolgáltatást jelentenek a Zsámbéki-medencében élőknek – jegyezte meg.

Győri Ottilia (Fidesz–KDNP), Budakeszi polgármestere közös sikernek nevezte a beruházást, amely olyan helyszínen valósult meg, ahol tíz éve még rossz állapotú lakóházak voltak.

A mintegy 300 négyzetméteres alapterületű kétszintes épületben öt új rendelő, egy gyógytornaterem és egy fizikoterápiás szoba kapott helyet – ismertette. Közölte, a szakrendelőben már 29 szakellátás vehető igénybe, de hamarosan mammográfia és emlőcentrum is lesz Budakeszin.

Az átadóünnepségen elhangzott tájékoztatás szerint az épület alapkövét egy éve helyezték el, a kivitelezés tavaly októberben kezdődött, az épület pedig májusra készült el. Ezt követte a régi tüdőgondozó bontása, a közműcsatlakozások kiépítése, az út- és járdaépítés, a környezetrendezés, a kertészeti munkák és a hatósági engedélyek beszerzése.

A kivitelezési munkák 300 millió forintos, valamint a berendezés további 11 millió forintos költsége kormányzati forrásból, míg a területrendezés 63 millió forint értékben önkormányzati forrásból történt – írja az MTI.

(Borítókép:  Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszédet mond a 311 millió forint kormányzati forrásból megépült egészségház átadásán a Pest vármegyei Budakeszin 2023. szeptember 15-én. Fotó: Lakatos Péter / MTI)

Rovatok