Index Vakbarát Hírportál

„Orbán Viktor havi 5 millióra emelte a saját fizetését” – plakátkampányt indított a Momentum

2023. szeptember 16., szombat 17:37

A Momentum Mozgalom plakátkampányát a Facebook-oldalán mutatta be, amelyhez egy oldalt is létrehoztak. Itt négy pontba szedve írják le, miért „a Fidesz hibája, hogy minden drága”.

Új plakátkampányba kezdett a Momentum Mozgalom, amelyből közösségi oldalukon adtak egy kis ízelítőt. Az országos tájékoztató plakátkampány célja, hogy felhívják a figyelmet a kormány megszorításaira, valamint hogy a Fidesz-kormány a felelős a magas inflációért.

Orbán Viktor havi 5 millióra emelte a saját fizetését

– olvasható a Momentum plakátján, amelynek jobb alsó sarkában egy „Kösz, Orbán!” feliratú pecsét is látható.

„Miközben a magyarok alig jönnek ki hónap végén a fizetésükből, és soha nem látott inflációval találkoznak a boltokban a kormány hibája miatt, Orbán az egekbe emelte a saját fizetést” – teszik hozzá a bejegyzésben, amelyben egy erre a célra készült honlapot is linkeltek, amely a koszorban.hu névre hallgat.

A linkre kattintva egy nagy, fehér felirat fogad minket, miszerint „a Fidesz hibája, hogy minden drága”. Alatta négy pontba szedték, mit értenek ezalatt.

„A kormány saját magára költi a pénzt, amit megszorításokkal és adóemelésekkel szed be az emberektől. Miközben képtelenek megoldani az alapvető feladatukat: az infláció megállítását és a gazdasági válság kezelését” – olvasható alább.

Rovatok