Index Vakbarát Hírportál

Egy csepeli iskola épületébe költözhet a kilakoltatott budapesti gimnázium

2023. szeptember 16., szombat 20:20

A szülők szerint egy használaton kívüli csepeli iskola épületébe költözhetne a kilakoltatott soroksári Qualitas Gimnázium – számolt be az ATV Híradó. A beszámolók szerint a gyerekeket megviseli a bizonytalanság, miközben az átjelentkezést az nehezíti, hogy a diákok összes hivatalos irata a lezárt iskola épületében van, ahová egyelőre nem mehet be senki.

A tanköteles gyerekek szülei hivatalos levelet kaptak a kormányhivataltól, amelyben 4 pesti, illetve 5 budai iskolát ajánlanak, ahol befogadnák az érintett diákokat. A levélről ebben a cikkünkben már beszámoltunk.

Most viszont a szülők egyike azt mondta: a 16 évnél idősebbek semmilyen tájékoztatást nem kaptak.

Csak ezt a levelet hozták ki a kormányhivatal emberei, személyesen adták át a felnőtteknek. Meglepett, mivelhogy azt sem tudtuk, mi van. Online oktatás volt tervben, és ahogy találnak épületet, oda be is költöznek

– mondta az egyik érintett szülő az ATV-nek.

A csepeli iskola jelenleg üres, állítólag ez az épület szóba került, hogy átköltözhetne oda az iskola. Állítólag péntek délelőtt megnézték,  hogy milyen állapotban, ekkor érte váratlanul a szülőket a levél, amelyet személyesen kézbesítettek számukra.

Az egyik tanár szerint a Qualitas igazgatója tárgyalt a kormányhivatallal, jelezve, hogy lenne egy új helyszín. 

Hozzátette ugyanakkor, hogy a vezetőség a tanári karral nem kommunikál. 

Tanácstalan diákok és szülők 

Egy másik szülő azt mondta, hogy tanácstalanok, mert hétfőn lesz az utolsó online oktatási nap.

Nem tudjuk még, hogy lépünk tovább, mert a gyerek összes papírja bent van az iskolában. Be van zárva, nem tudnak az emberek bemenni

– mondta, hozzátéve, hogy az iskolától semmilyen tájékoztatást nem kaptak. Több szülő felszólító levelet küldene a végrehajtó irodának, hogy tegye lehetővé, hogy elvigyék a diákok iratait. Keddre pedig bejárást szerveznek a csepeli iskola épületébe.

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Budapest kormányhivatala visszavonta a soroksári Qualitas Gimnázium működési engedélyét, ezért minden diáknak más gimnáziumot kell keresnie. Az iskola működtetői szerint törvénytelenül árverezték el és ürítették ki az iskolát.

Rovatok