A külügyminiszter részt vett a cipőbolt YouTube-csatornájának műsorában, és elmondta, hogy 9 és 12 éves gyermekeinek köszönheti a sneakerek szeretetét.
A külügyminiszternek azért van fekete-piros Jordan 1-es cipője, mert fanatikus Honvéd-szurkoló. A gyermekei mondták el neki, hogy mi az a sneaker, amit ő csak cipőnek nevezett korábban. Mindez Balázs Kicks műsorából derült ki.
Szijjártó arról is beszélt, hogy nagyon utálja, ha nem tudja edzéssel kezdeni a napot. Majdnem mindennap repül, rengeteget ül, ezért Mozgással kerüli el azt, hogy elhízzon.
A külügyminiszter elmondta, hogy Dzsudzsák Balázzsal akkor lettek barátok, amikor a játékos egy oroszországi csapatba igazolt, és megvédte azoktól, akik úgy gondolták, hogy ez visszalépés a futballista karrierjében. Együtt edzettek, megkedvelték egymást, a beszélgetésből kiderült, hogy Szijjártó Péter gyermekei is nagyon szeretik Dzsudzsákot, aki inspiráló hatással van rájuk.
A műsorban szóba került, hogy a sneaker mint viselet leginkább a rap műfajhoz kötődik, de Szijjártó Neoton Famíliát és R-GO együttest hallgat.
A tárcavezető végül vásárolt is egy sneakert – hetvenötezer forintért, és készpénzzel fizetett. Mint mondta: mindig készpénzt használ.