Index Vakbarát Hírportál

A Fideszben nem tartanak komolyan a korábbi ellenzéki szövetség tagjaitól

2023. szeptember 18., hétfő 10:03

Hosszabb cikkben vizsgálta meg a Telexhez tartozó kis portál, a Direkt36, hogy miért nem képesek fogást találni a Fideszen a legutóbbi választáson szövetségben induló pártok.

A Direkt 36 nevű, a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által finanszírozott portál szerint a DK már nem keresi annyira intenzíven Karácsony lehetséges kihívóit, mert a főpolgármester stábja szerint a közvélemény-kutatások alapján „stabil a pozíciója”. Így inkább arra koncentrál, hogy növelje befolyását a Fővárosi Közgyűlésben. „Gergő tök jól áll, szóval megnyugodtunk” – fogalmaz Gál J. Zoltán, Karácsony Gergely egyik tanácsadója. A Telex felületén megjelenő lap az alábbi megállapításokat teszi a riportjában:

Végezetül a portál konklúzióját változtatás nélkül közöljük: „ilyen fejlemények után nem csoda, hogy a Fideszben már régóta nem tartanak komolyan a korábbi ellenzéki szövetség tagjaitól”. Állítólag a lap birtokába jutott információk szerint ezt maga a Miniszterelnökséget vezető miniszter is megerősítette egy tavalyi ülésen: „legyünk őszinték, a mostaninál jobb ellenzéket nem nagyon kívánhatunk magunknak”.

Ugyanakkor, ha még őszintébbek vagyunk, ezt a négy darab kétharmados győzelem is bőven megerősíti, nem kell ehhez Gulyás Gergelyt idézni.

(Borítókép: Index)

Rovatok