Index Vakbarát Hírportál

Megsemmisítették a sí- és szánkópálya engedélyeit a Normafán

2023. szeptember 18., hétfő 11:37

A bíróság nem az alaphatározatot semmisítette meg, de működési engedély nélkül nem kezdődhet meg ebben az évben a síszezon a Normafán.

A Védegyletet képviselve még 2021 végén indított pert a jogi tanácsadással és képviselettel foglalkozó Környezeti Management és Jog Egyesület (EMLA) a Pest Megyei Kormányhivatal által kiadott természetvédelmi engedélyek ellen.

Idén nyár elején a Fővárosi Törvényszék jogszabálysértés miatt meg is semmisítette azokat az engedélyeket, amelyek alapján Budapest XII. kerület önkormányzata hóágyúzott sífutó- és szánkópályát létesített a Normafán.

A Védegylet már több mint 10 éve hangoztatja fenntartásait, egyebek mellett azt, hogy a Normafa legértékesebb részei pont a lejtőkön találhatók, ahol különleges védett fajok élnek (a csíkos boglárkának például egyetlen bizonyított populációja létezik Magyarországon, az viszont épp a Normafánál található).

Az itt élő fajok együttesen több száz millió forint eszmei értéket képviselnek. A civil szervezetnek nem elsősorban a síeléssel van baja, hanem azzal, hogy olyan nagyberuházásokat terveztek (sífelvonók, kiszolgálóépület, vendéglátóhelyek), melyek komoly terhelést jelentenek a már amúgy is jelentősen leterhelt normafai természetnek.

Úgy tudjuk, a bíróság nem az alaphatározatot semmisítette meg, hanem az újabb működési engedély ismételt kiadásához a terület lehatárolásának pontosítására szólította fel a bíróság a kormányhivatalt. A környezetvédő civilek emellett a gyep feltörésének és az építés idejére a gépkocsik területre történő behajtásának jogszerűségét is vitatták. 

A denevérek éjszakai nyugalmát zavaró pályakivilágítás is a vitatott kérdések közé tartozik, ezt jelenleg is vizsgálják.

A XII. kerületi önkormányzat arra hívta fel a figyelmet, hogy a bírósági döntés arra kötelezi a kormányhivatalt, hogy fordítson nagyobb figyelmet az – egyébként téli alvását töltő – nyugati piszeorrú denevér nyugodt álmára; a sífutó- és szánkópálya területét ne csak helyrajzi számokkal, hanem még pontosabban határozza meg; valamint precízebben rögzítse a pályahasználati üzemidő kereteit.

A Védegylet keresetét 2021-ben akkor adta be, amikor már kész volt a hóágyúk csőrendszere, és a Vasas síháza is megépült.

Az elmúlt télen 75 napig működött a sífutópálya, és két hónapig szánkózni is lehetett, érvényes működési engedély nélkül azonban nem kezdődhet meg ebben az évben a síszezon a Normafán.

Rovatok