Index Vakbarát Hírportál

Hiányos tájékoztatás, hosszú várakozási idő – nem unatkoznak a betegjogi képviselők

2023. szeptember 19., kedd 09:17

Nem veszik fel a telefont, vagy ha mégis, az időpontra hónapokat kell várni. Ha elérkezik a nagy nap, a részletes tájékoztatás elmarad. Amennyiben a befekvés is indokolt, csak reménykedni lehet abban, hogy arról a hozzátartozóinkat is informálják – a beérkező betegjogi panaszok alapján az ilyen típusú egészségügyi gyakorlatok egy cseppet sem számítanak egyedi esetnek.

Magyarországon minden négyezredik orvos-beteg találkozóra esik egy hivatalos betegpanasz – derült ki a WHO Betegbiztonsági Világnapja alkalmából rendezett konferencián, ahol Novák Krisztina, az Integrált Jogvédelmi Szolgálat (IJSZ) főigazgatója – akinek a szavait a Népszava idézi – elárulta: idén már 12 ezer alkalommal keresték meg a betegjogi képviselőket országszerte, az esetek több mint fele a szakrendeléseket érintette, azon belül leginkább azok elérhetetlenségét kifogásolták.

A Magyar Egészségügyi Menedzsment Társaság által szervezett rendezvényen problémaként említették még a várakozási időt, mely akár több hónapot is igénybe vehet.

Több sebből vérzik a kommunikáció

Az egészségügyi ellátáshoz, az emberi méltósághoz való jogok sérelme után a tájékoztatásra érkezik a legtöbb megkeresés az IJSZ-hez. Az intézmények a szóbeli értesítést nemegyszer formanyomtatványokkal, papírfecnikkel helyettesítik, de volt példa olyan esetre is, hogy a terápia átbeszélésekor a lehetséges mellékhatásokról sem informálták a beteget.

Ugyancsak tipikus eset, hogy a kezelőorvos hangosan, mindenki szeme láttára tájékoztatja a pácienst arról, hogy rosszindulatú daganata van.

Emellett sok az olyan visszajelzés is, amikor a hozzátartozók nem kapnak információt a kórházban fekvő, esetleg válságos állapotban kezelt rokonaikról.

2021-ben az Index is írt a leggyakoribb betegjogi panaszokról, cikkünket ide kattintva érheti el.

Rovatok