Index Vakbarát Hírportál

Harminc macskával éltek együtt egy egyszobás panelben, nem bírtak velük

2023. szeptember 19., kedd 09:09

Egy idős házaspár valóságos poklot teremtett 30 kismacskájuknak, amelyeket egy egyszobás panellakásban tartottak. Az eset egy panaszos szomszéd miatt derülhetett ki, aki a lépcsőházban terjengő bűz miatt tett bejelentést az állatvédelmi hatóságoknál.

Lajos Bence, a Fema Állatvédő Egyesület műveleti irányítója az RTL Híradónak elmondta,

a házaspár valószínűleg csak segíteni akart az állatokon, és nem úgy tűnt, hogy ne akarnák rendben tartani a cicákat, de ennyi macskával nem bírtak el.

Az információk szerint az idős pár nyugdíjából próbálta ellátni a kisállatokat, ami jelentős kiadásnak felel meg 30 macska esetében. Havi szinten több százezer forintos lehet a végösszeg, melyet az állatokra költenek – beleszámítva az orvosi ellátásokat ez a szám milliós nagyságokig is nőhet.

Büdös volt, ürülékes volt. Egyébként én nem tapasztaltam annyi alomtálcát, amennyi ennyi macskának szükséges lett volna, tehát így nem csodálom, hogy a macskák inkább a szekrény tetejére és szekrény mögé ürítettek

– fogalmazott Lajos Bence.

A hatóságok most elengedték a székesfehérvári párt figyelmeztetéssel, de a következő alkalommal már büntetést is kaphatnak. 

Rovatok