Index Vakbarát Hírportál

Gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban

2023. szeptember 20., szerda 15:01

Öt év alatt 30 százalékkal gyorsult az ügyintézés a kormányablakokban, miközben folyamatosan nő a kormányhivatalokban dolgozók munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.

György István a területi államigazgatási szervek dolgozóinak képzését célzó, 8 milliárd forintos európai uniós projekt zárórendezvényén elmondta, hogy az elmúlt évek fejlesztéseinek – köztük ennek a továbbképzésnek – az eredménye az ügyfelek számára is érzékelhető. Az állampolgári visszajelzések szerint ugyanis nő a kormányhivatalokban dolgozók munkája iránti bizalom és az ügyfelek elégedettsége is emelkedik, ez most már 80 százalék feletti – hangzott el.

Hozzátette,

2017-ben még 12 perc volt a kormányablakokban az egy ügyfélre eső átlagos kiszolgálási idő, tavaly ez már 8,5 perc volt, vagyis az ügyintézés átlagosan 30 százalékkal gyorsult.

A kollégák egyre biztosabb kézzel és tudással intézik el az állampolgárok ügyeit – emelte ki az államtitkár.

A politikus elmondta, a Miniszterelnökség, a Veszprém Vármegyei Kormányhivatal és a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft. alkotta konzorcium által megvalósított projekt célja az volt, hogy a területi államigazgatásban dolgozók képzése révén javuljon az ügyintézés minősége, nőjön az ügyfelek és munkatársak elégedettsége.

György István kiemelte,

a projekt 38 ezer dolgozó képzését biztosította, sikerességi mutatója pedig 96,5 százalékos volt, vagyis majdnem 37 ezren sikeresen teljesítették a képzést.

A munkatársaknak 30 különféle belső képzést, workshopot tartottak, ezek részben a szakmai tudásukat, részben pedig a kommunikációs képességeiket fejlesztette. Az államtitkár szerint a kormányablakok munkatársai a képzésnek is köszönhetően egyre jobban magukénak érzik a területi közigazgatás új, ügyfélbarát, szolgáltatói szemléletét.

Jelezte, folytatják az elektronikus ügyintézés lehetőségeinek kiterjesztését, és dolgoznak a bárhonnan elérhető „virtuális kormányablak” megvalósításán.

Uzsák Katalin, a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára előadásában a projekt jelentőségét méltatva emlékeztetett rá, bár fontosak a technikai fejlesztések, a digitalizáció, de a minőségi közigazgatási munka alapkövei a képzett, felkészült, motivált munkavállalók.

Rovatok