A nyári szünet után az új tanév kezdetével újraindultak az oktatásügyi demonstrációk is. Elemzőket kérdeztünk arról, hogy mennyire sikeresek a viszonylag hosszú ideje zajló tüntetések, valamint hogy később ezek hatására változhat-e az Orbán-kormány politikája.
Szeptember 15-én, a demokrácia nemzetközi világnapján több oktatási szervezet hirdetett tüntetést Budapestre, de a kezdeményezéshez más ügyeket felkaroló mozgalmak is csatlakoztak. A demonstrációról itt számoltunk be. Ezt megelőzően, szeptember elején előkészítő megmozdulás zajlott a Kossuth Lajos téren.
Virág Andrea egyelőre nem látja, hogy a kormány a tüntetések vagy bármilyen más elégedetlenségi akció hatására meghátrálna oktatásügyben, ugyanakkor megjegyezte:
A 2024-es választásokig sok idő van, így kizárni sem lehet, hogy addig történik változás. Az utóbbi idők legkomolyabb kormánykritikus megmozdulássorozata az oktatáshoz kapcsolódik. Nehéz definiálni, hogy mit nevezünk eredménynek, a demonstrációk klasszikus célja a kormányzati politika megváltoztatása. Ilyen szempontból nem beszélhetünk sikerről, de azt elérték, hogy az oktatási kérdések több mint egy éve folyamatosan a hazai közélet napirendjén vannak.
A Republikon Intézet stratégiai igazgatója lapunknak elmondta azt is, az elmúlt tíz évben több olyan tüntetés volt – például a CEU-ügyben, az oroszbarát külpolitikával összefüggésben, vagy a civilekkel való bánásmóddal kapcsolatban –, amelyek a mostaninál sokkal hamarabb elsorvadtak és megszűntek.
Ehhez képest az oktatásügyi demonstrációk kitartanak, még ha nem is olyan intenzitással és résztvevői számmal, mint egy évvel ezelőtt. Ez önmagában eredmény. Ha ezt a típusú nyomást a különböző érdekcsoportok fenn tudják tartani, a kampányban sikeresebbek lehetnek, mert a kormány el szeretné kerülni, hogy folyamatos tüntetési hullám kísérje a kampányt
– húzta alá Virág Andrea.
A Republikon stratégiai igazgatója hozzátette, az adatok alapján az ellenzéki pártok nem profitálnak a tiltakozásból. A tüntetések szervezői egyébként is világosan a pártok tudtára adták, hogy nem szeretnék, ha beszállnának a szervezésbe, ahogy logókat sem szeretnének látni a megmozdulásokon.
„A magyar ellenzéki oldalon nem új elem a civil–politikus ellentét. Az ellenzéki politikusok egyénileg részt vesznek a tüntetéseken, de a témával foglalkozó választók az esetleges eredményeket nem az ellenzéki pártoknak, hanem a különböző diák-, tanár- és szülői szervezetnek tulajdoníthatják” – mutatott rá Virág Andrea.
Mikecz Dániel lapunk kérdésére azzal kezdte, hogy a mozgalmakkal, valamint a demonstrációkkal kapcsolatban a kutatók nem feltétlenül sikerről, hanem hatásról vagy következményről szoktak beszélni, ami sokrétű lehet. A demonstrációsorozatok egy társadalmi folyamatról szólnak, amelynek középpontjában konfliktus áll, ennek több szereplője lehet, akár eltérő célokkal is.
A politológus, aki a Semmit rólunk nélkülünk – Tüntetések, politikai aktivizmus az Orbán-rezsim idején című könyv szerzője, arra hívta fel a figyelmet, hogy oktatásügyben tíz évvel ezelőtt is volt egy tüntetési ciklus. A 2012-es, 2013-as hallgatói demonstrációk középpontjában a röghöz kötés, valamint a keretszámok voltak – utóbbi ügyben sikereket ért el a mozgalom. Az akkori megmozdulások további hatása volt Az Alkotmány nem játék csoport szerveződése, ami általánosabb rendszerkritikát fogalmazott meg.
Mikecz Dániel arra is emlékeztetett, hogy a demonstrációk után Hoffmann Rózsa államtitkártól elkerültek a felsőoktatási ügyek, valamint a 2016-os tüntetések után átalakult az akkor erősen központosított KLIK, tehát lehet hatása a megmozdulásoknak.
Az elmúlt időszak tüntetéseire vonatkozó kérdésünkre a politológus kifejtette:
A státusztörvényt bosszútörvényként keretezik a diákok és a tanárok, ebben az értelemben a demonstrációk következménye, a jogszabályi változás nem a követelések kielégítését, hanem a további szervezkedés megakadályozását jelentheti. Azt ugyanakkor a kormány is elismeri, hogy emelni kell a tanárok bérét.
A szakpolitikai hatásokon túl vannak mozgalmi következményként elkönyvelhető hatásai is egy-egy demonstrációsorozatnak. Ilyen amikor egy tiltakozó csoport képes fenntartani a hálózatait, például a 2016-os pedagógustüntetéseknél jött létre a Tanítanék, most pedig már fontos szerepük van a szervezésben. Ilyen módon a korábban felhalmozott tapasztalat egy későbbi mozgósításnál is használható.
„Emellett személyek is kiemelkedhetnek a demonstrációk után, a tíz évvel ezelőtti hallgatói tüntetéseken olyan személyek tűntek fel, mint Gulyás Márton és Jámbor András. Az egyikük azóta egy kritikus online csatorna vezetője, a másikuk országgyűlési képviselő. Nem kizárólag a tüntetésekkel alapozták meg közéleti tevékenységüket, de volt szerepe benne az aktivizmusuknak” – fűzte hozzá Mikecz Dániel.
A politológus megjegyezte azt is, mintha egyre erőteljesebb lenne a fellépés a tüntetőkkel szemben: 2012-2013-ban Orbán Viktor még leült néhány fiatallal, 2016-ban kerekasztal volt. „Most is tárgyaltak a szakszervezetekkel, de a hírek alapján inkább arra lehet következtetni, hogy nem tárgyalás, hanem tájékoztatás történt a kormány részéről. Emellett a státusztörvény elleni tüntetéseknél mintha a rendőri fellépés is erőteljesebb lett volna a korábbiakhoz képest. A kormányzat a tárgyalásos után a kizáró stratégia irányába mozdult”.
(Borítókép: A demokrácia nemzetközi világnapja alkalmából szervezett tüntetés 2023. szeptember 15-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)