„Nincs szégyenkeznivalónk” – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök arra a kérdésünkre, hogy hol tart Magyarország a zöld átállásban és a klímavédelemben. A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány alapítóját, kuratóriumi elnökét a jövő heti Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó apropóján kérdeztük. Interjú.
Áder János lapunknak adott interjújában többek között arról beszélt, hogy
Milyenek egy volt köztársasági elnök napjai?
Semmi rendkívüli. Van két alapítvány, amelyeknek intézni kell az ügyeit. A Regőczi Alapítványnál a finanszírozást kell évről évre megoldani, a napi ügyeket a feleségem intézi. A Kék Bolygó Alapítvány folyamatosan fejlődik. Az öt évvel ezelőtti alapítványra már nem igazán lehet ráismerni, egészen más a szervezettségét, személyi összetételét, tevékenységi körét tekintve. A kuratóriumi elnökség folyamatos munkát ad, ahogy a programok szervezése is. Ilyen többek között a Fenntarthatósági Témahét, a gödöllői Természet- és Környezetvédelmi Filmfesztivál, most szeptember végén pedig a Planet Budapest Fenntarthatósági Expó, amit 2021 után másodszor rendezünk meg. Ezen kívül járom az országot, eddig több mint hetven előadást tartottam gimnáziumokban, egyetemeken.
Össze lehet hasonlítani a mostani tevékenységét az elnöki ciklusaival?
Protokollfeladataim nincsenek, nem kell fogadnom államfőket, miniszterelnököket, és én sem utazok látogatásokra. Ezek jelentős részét teszik ki az elnöki munkának. Az állami protokoll része volt az is, hogy a mindenkori köztársasági elnök laudálja a Szent István-rend kitüntetettjeit, valamint a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásánál ő mondja a köszöntőbeszédet. Ezek a feladatok leestek a vállamról. Egy ünnepi beszédre így is készülök, október 23-ára kért fel a Hegyvidéken Pokorni Zoltán polgármester úr. Egy-egy ilyen esemény előfordul, de közel sem olyan számban, mint a hivatali időmben.
Az ENSZ 2021-es klímakonferenciáján többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy évtizedek óta a klímakatasztrófa elkerülésének huszonnegyedik órájáról beszélünk, ami így hiteltelen, és egyértelmű cselekvésre van szükség. Lapunknak adott akkori interjújában hosszabban is beszélt erről. Történt azóta érdemi változás?
Az adatok nem ezt mutatják. Idén lesz a 28. COP. Ez egy ENSZ által szervezett klímakonferencia. Az első berlini találkozás óta – minden fogadkozás, elhatározás ellenére – évről évre nőtt a szén-dioxid-kibocsátás. Sajnos Párizs után is. Ha azt nézem, hogy a kibocsátott üvegházhatású gázok tekintetében jobb vagy rosszabb állapotban vagyunk, mint 2015-ben, a párizsi megállapodás elfogadásakor, akkor azt kell mondanom: ma rosszabb állapotban vagyunk. A nekigyűrkőzések ellenére továbbra sem fenntartható pályán mozog a világgazdaság.
Rá lehet kényszeríteni az államokat a vállalásaik betartására?
Róka fogta csuka helyzet. A kisebb országok joggal mondhatják, hogy amíg a nagy kibocsátók nem cselekednek, addig ők hiába tesznek bármit is, elenyésző a hozzájárulásuk. A legtöbben az Egyesült Államokról és Kínáról beszélnek, de szerintem a G20-ak megállapodása nélkül nem várható érdemi változás. Ez a csoport felel a kibocsátások 80 százalékáért. A már megkötött megállapodásokat azért sem sikerült végrehajtani, mert mindenki attól fél, hogy versenyhátrányba kerül. Ez jogos félelem. Ha beruházok, költségvetési forrásokat csoportosítok át, jelentős technológiaváltást hajtok végre, más közgazdasági modellszámítást alkalmazok, és a versenytársaim nem tesznek így, akkor versenyhátrányba kerülök, amit senki nem akar. Csak olyan megállapodás vezethet eredményre, ami a G20-ak között születik, és ebben lefektetik, hogy milyen tevékenységeket preferálnak, milyeneket szankcionálnak. Szükség van egy jól ellenőrizhető rendszerre, ahol nem a versenyhátrány vagy versenyelőny lesz a döntő, hanem a hosszabb távú jövő. Amíg ez nincs meg, addig csak lamentálunk a problémáról.
Lát reális esélyt egy ilyen megállapodásra?
Egy jó példát tudok mondani. A '80-as évek elejére világossá vált, hogy a különböző klórozott hidrogénvegyületek használata jelentősen károsítja az ózonréteget. Ekkor került be a köztudatba az ózonlyuk növekedésének problémája. Az idő tájt jelentősen nőtt a bőrrákos megbetegedések száma. Akkor is voltak szkeptikusok, hitetlenkedők, de a tudósok véleményére és a bemutatott egészségügyi adatokra tekintettel viszonylag gyorsan megszületett a montreali megállapodás. Ezt be is tartották, és az ózonréteg regenerálódása elkezdődött. Igaz, 25 évet kellett várnunk rá. Ma az ózonréteg szempontjából a bolygó jobb állapotban van, mint a nyolcvanas évek elején. Ha összekapaszkodnak az országok, betartják a vállalásaikat, akkor annak évtizedek múlva jótékony hatása lehet. A szén-dioxid esetében sem úgy fog történni, hogy megállapodunk, és holnaptól nincs kibocsátás, ez illúzió. Ráadásul azok a molekulák, amiket már kibocsátottunk, még évtizedekig itt lesznek. Minél később állapodunk meg, annál nehezebb lesz a végrehajtás, és annál fájdalmasabb döntéseket kell hozni.
Hogyan befolyásolja az orosz–ukrán háború egy ilyen megállapodás esélyeit?
Rontja, mert diplomáciai szélcsend van. Elképzelhetetlen, hogy Oroszországgal klímatárgyalásokat kezdjenek, pedig Oroszország jelentős kibocsátó. A háború, és minden olyan esemény, ami a nagyhatalmak közötti szembenállást erősíti, hátráltatja az átfogó klímamegállapodás megkötését. Az Egyesült Államok és Kína vetélkedése sem a megállapodás irányába mutat. Várjuk azt a pillanatot, hogy a nagyhatalmak vezetői ne a rövid, hanem a hosszabb távú érdekeket tartsák szem előtt, és ne csak a nemzetgazdasági, hanem a globális érdekeket figyelembe véve kössenek megállapodást. Ennek most nem adottak a feltételei. Hogy a következő amerikai elnökválasztásig lesz-e ilyen szerencsés csillagállás, azt nehéz megmondani, de inkább azt gondolom, hogy nem. Várnunk kell, hogy új elnöke lesz-e az Egyesült Államoknak. A párizsi egyezménynek is fontos előfeltétele volt egy fél évvel korábban létrejött amerikai–kínai megállapodás.
Jövő héten lesz a Planet Budapest 2023 Expó. A 2021-es esemény elérte a célját?
A rendezvény alatt és után is végeztünk méréseket, a kilátogatók tetszési indexe 90 százalék feletti volt. A kiállítóknál is hasonló volt az arány, valamint a gyerekek és pedagógusok is elégedettek voltak a Heroes of the Future programmal. Idén 140 magyar kiállító lesz az expón. Az alapítvány a világ különböző pontjairól érkező delegációknak biztosítja a lehetőséget arra, hogy megismerjék a magyar termékeket. Itt biztos, hogy több lehetséges vásárlóval találkozhat egy magyar vállalkozás, mintha ő menne Ázsiába, Dél-Amerikába vagy Afrikába bemutatni a portékáját. Az érdeklődők az expón koncentráltan ismerhetik meg a fejlesztéseket, amelyek az ő problémáikra is megoldást adhatnak. Ebből könnyebben születik üzlet, mintha valaki a nyakába veszi a világot és házal a termékével. Ráadásul a kormány támogatásával szervezi az eseményt az alapítvány, ez már önmagában rangot ad az expónak.
Az üzletkötési platform biztosítása a rendezvény elsődleges célja?
Három célja van a rendezvénynek. Az egyik, hogy az expón bemutatkozó vállalkozások Magyarországon, Európában és Európán kívül is megmutassák, hogy mit tudnak kínálni például a vízbázis védelmében, a korszerűbb öntözési technológiában, szennyvíztisztításban, energiahatékonyság-javításban, vagy például a korszerű agrárgazdálkodás megteremtésében. Mondok egy példát: a termőföld minőségének romlása mindenütt súlyos gond, ha erre van magyar megoldás, akkor egyrészt legyünk rá büszkék, másrészt ha lehet belőle üzletet csinálni, adjuk el. A második cél, hogy a Your Planeten szembesítsük a résztvevőket azokkal a problémákkal, amik a saját életüknek is a részei, ilyen például a műanyagszennyezés és a hulladékgyűjtés kérdése. Ez tudásgyarapító, információt átadó program. A harmadik a Heroes of the Future, ami leginkább a 8–16 év közöttieknek szól. Itt a résztvevők 75 percen keresztül, színházi körülmények között – egy szabadulószoba és élménypark keverékét képzeljük el – interaktív módon foglalkozhatnak a jövőjüket érintő kérdésekkel.
Középiskolásoknak is tart előadásokat, érdekli a fiatalokat a fenntarthatóság?
A válasz érdekli őket. A mérések is ezt mutatják. Azt az üzenetet, hogy az ő jelenükről, jövőjükről van szó, már nem kell magyarázni. Az alkalmazkodás formáiról annál inkább érdemes beszélni. A fiatalok kíváncsiak arra, hogy mit tehetnek ők, mit csinál a kormány és az önkormányzatok, vagy mit tesznek a gazdasági szereplők azért, hogy ez a jövő valóban fenntartható legyen, és ne keserves alkalmazkodást jelentsen.
Említette a termőföldeket, Ürge-Vorsatz Diána úgy fogalmazott lapunknak adott interjújában, hogy „a mezőgazdaságon módszerváltással, más talajkezeléssel, terményfókuszváltással tudnánk annyit javítani, hogy Európa zöldséges-, gyümölcsöskosara legyünk”. Ez a magyar mezőgazdaság jövője?
Több szintje van a kérdésnek. Az első, megőrizni a talaj minőségét. Vannak kiváló szakembereink, akik pontosan mérik, hogy a mostani gazdálkodási mód milyen eróziót és minőségromlást okoz, amit művelési technológiaváltással még meg lehet állítani. A mostani műveléssel porosítjuk a talajt. Arra törekszünk, hogy ne legyenek szármaradványok és minél simább legyen a felszín. Ez rossz elgondolás, mert ennek eléréséhez egyre többször mennek végig a területen a gépek, aminek következtében a talaj elveszíti szemcsés jellegét, csökken az oxigénmegkötő és vízmegtartó képessége, ezért könnyebben szárad ki. A változtatás egyrészt szemléletváltást igényel a gazdák részéről, másrészt nem is olyan régen, uniós forrásokból és hitelekből a gazdák komoly gépparkot építettek ki, amit nem fognak kidobni. Kérdés, hogy a géppark megfelelően átalakítható-e. A termőtalaj minőségének megóvásához szükség van a szerves anyagok pótlására is. A műtrágyát előbb-utóbb helyettesíteni kell. Mivel? Milyen áron?
A következő kérdés, hogy a szántóföldi művelés nagyrészt búzát, kukoricát és napraforgót jelent. De ha ezek helyett gyümölcsöst telepítenénk, a termést ki fogja leszedni? Munkaigényes feladat, és van, amit nem lehet gépesíteni. Málnát, ribizlit vagy uborkát szedni napi 8 órában „derékjavító” munka, kevéssé rokonszenves a fiatalok körében. Kérdezze meg a korosztályát, hogy hajlandók lennének-e napi 8 órában málnát szedni. Ha a szedést sikerül is megoldani, a következő kérdés a tárolás és a feldolgozás, valamint mindennek a költségvonzata. Ráadásul a zöldség- és gyümölcstermesztés öntözés nélkül reménytelen. Márpedig Magyarország termőterületeinek körülbelül 10 százalékát tudjuk öntözhetővé tenni.
Összességében hogyan látja, hol tart Magyarország a zöld átállásban és a klímavédelemben?
Azon 21 ország közé tartozunk a világon, ahol 1990 óta jelentősen csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, miközben emelkedett a GDP. Ráadásul az erdőfelületek nagysága is gyarapodott. A megépített szennyvíztisztítók következtében a Magyarországra érkező folyók tisztábban hagyják el az országot, mint ahogy ide érkeztek. Nincs szégyenkeznivalónk. Ha bezárjuk a Mátrai Erőművet – amiről döntés van –, további 14 százalékkal csökkenhet a szén-dioxid-kibocsátásunk. Ez nagyjából akkora mennyiség, amit a magyar erdők megkötnek. Az már a következő kérdés, hogy az onnan kieső áramot pótolni kell, de erre is megvannak a tervek. Az energiahatékonyság terén van még tennivalónk. Azt szoktam mondani, az a legolcsóbb energia, amit nem termelünk meg, és az a leginkább környezetbarát energia, amit nem használunk fel.
Eleget teszünk a fosszilis energiahordozókról történő leválásért?
Az elmúlt hat évben minden esztendőben duplájára nőtt a naperőművi kapacitás Magyarországon. A kormányzati szándék világos. 12 ezer megawattra akarjuk a naperőművek teljesítményét növelni. Azt azért ne felejtsük el, hogy a tényleges kapacitás a névleges kapacitás egyötödénél nem több, tehát 12 ezer megawatt teljesítmény nem ugyanannyi áramot jelent. Amíg nincs technológiai áttörés és nem tudjuk 25 százalék fölé vinni a napelemek hatékonyságát, addig ezen nem tudunk változtatni. A naperőművek sok fosszilis energiahordozót kiválthatnak. Ugyanakkor illúzió azt gondolni, hogy kizárólag nap- és szélenergiából fedezhetjük az energiaigényünket. Zsinóráramra mindig szükség lesz, hogy folyamatosan megfelelő ellátást tudjon biztosítani a szolgáltató. Ha pedig a naperőművi kapacitás elér egy bizonyos szintet, új hálózatot kell építeni. És akkor az energiatárolás kérdéséről még nem is beszéltünk.
Szélerőműveket viszont továbbra is lehetetlen építeni a szigorú szabályozás miatt.
Úgy tudom, a kormány hamarosan dönthet arról, hogy változik-e a szabályozás. Néhány kérdést azért érdemes itt is feltenni. A szélerőművek megépítése is szén-dioxid-kibocsátással jár. Meglepő? A betontalapzatnak, a szélerőművek acélszerkezetének komoly szén-dioxid-lábnyoma van. A tájképi és a madarak vonulását érintő kérdésekről sokat írtak már. A lapátok előbb-utóbb elhasználódnak. Újrahasznosításuk megoldatlan. Ma például Dániában elássák őket a tengerparti homokban, amit nem gondolok túl környezetbarát megoldásnak. Ürge-Vorsatz Diána úgy fogalmazott korábban, hogy nincs ingyen leves. Ha ragaszkodunk ahhoz, hogy ennyi áramot használjunk, és nem akarunk változtatni az életmódunkon – márpedig jól láthatóan nem akarunk, mert tévét akarunk nézni, internetezni akarunk, telefonálni, és háztartási gépeket használni szintén –, akkor növekszik az energiaigény. A megújuló energiaforrások mellett más termelőkapacitásokra is szükség van, az egyik ilyen az atomenergia.
Arról szintén vita van, hogy ez mennyiben tekinthető zöldenergiának.
Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy le kell szoknunk a fosszilis energiáról, ugyanakkor nem szeretnénk csökkenteni az életszínvonalunkat és a gazdaság teljesítményét sem, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy szükség van zsinóráramra. Ezt előállíthatjuk gázerőművekben, aminek bár kisebb a CO2-lábnyoma mint a szénnek, de fosszilis. Előállítható vízerőművekben, ami a folyók csökkenő vízhozama miatt kockázatos. És előállíthatjuk atomerőművekben is. A Nemzetközi Energiaügynökség évekkel ezelőtt leírta már, hogy a párizsi célok nem teljesíthetők atomenergia nélkül. Legutóbb pedig arról beszéltek, hogy a 2050-es cél – tehát hogy csak annyi kibocsátás legyen, amennyit a természetes elnyelők semlegesíteni tudnak – atomenergia használata nélkül elképzelhetetlen. Az Európai Unióban is megszületett a döntés arról, hogy átmenetileg szükségünk van a gázra és az atomra is, ha az átállást viszonylag fájdalommentesen akarjuk végrehajtani. Egyszerű matematikai és fizikai kérdés, hogy mennyit fogyasztunk, mekkora a növekedés üteme, ezt hogyan tudjuk kielégíteni, és melyik áramtermelési formának mekkora a kibocsátása. Persze az atomenergiának is megvan a kockázata, és az is jogos kérdés, hogy mit kezdünk a keletkező hulladékkal. Ebben az esetben is a biztonság a legfontosabb kérdés, de egyetértve az energiaügynökséggel és számos tudós véleményével, a következő harminc évben nem tudjuk nélkülözni az atomenergiát.
Az elmúlt időszakban a zöld átállást érintően az akkumulátorgyártásról zajlik a leghevesebb vita. Ön mit gondol erről?
Az Európai Unió döntött: 2035-től csak elektromos autókat lehet forgalomba hozni. Ezt utána kicsit puhították. De a szándék – a közlekedés zöldítése – nem fog változni. Milyen autókkal közlekedjünk? A hidrogéntechnológia még gyerekcipőben jár, az elektromos meghajtásnál pedig kell valami, ami tárolja az áramot, ez az akkumulátor. Ma a legfejlettebb, leggazdaságosabb technológia a lítiumion-akkumulátor. Kísérletek vannak más technológiákra is, de azok még nem tartanak ott, hogy forgalomba helyezhető minőségben és mennyiségben gyártsák. Az akkumulátorokat valahol elő kell állítani. Ma Európában hatvan akkumulátorgyár épül, vagy már megépült. Ha Magyarországon minden akkumulátorgyárat megépítenek, ami tervben van, akkor az európai igények 20 százalékát fogjuk kielégíteni. Ez nem kevés, de a másik 80 százalékát máshol állítják elő, így nem egyedül szálltunk be ebbe az üzletbe. A másik kérdés, akarjuk-e, hogy itt maradjon a gazdaság erős húzóágazatát jelentő autóipar, mert az ott gyártott autók is átállnak elektromos meghajtásra.
A kérdések között ott vannak a környezetszennyezési, valamint a gyárak vízigényét érintő aggályok is.
A debreceni gyárral kapcsolatban néztem utána ennek a kérdésnek. Alapvetően azt a vizet, amire szüksége van az akkumulátorgyárnak, hűtésre használják. Nem kell ivóvíz minőségűnek lennie, lehet szürke szennyvíz is. Debrecenben az a megoldás, hogy a tisztított szennyvizet használják hűtésre. A szürke szennyvizet – ami már rendelkezésre áll – így kerülőúton vezetik el, de az nem fog szennyeződni, ha betartják a szabályokat. Szigorú környezetvédelmi normákat kell előírni, legyen szó levegőszennyezésről, talajszennyezésről, vízszennyezésről, és azokat be kell tartatni. Ha megsértik, akár be is kell zárni az üzemet. Türingiában a tartományi zöld-szociáldemokrata kormány a legjobb beruházásnak minősítette az akkumulátorgyár építését. Higgyük el, ha ezt Németországban jónak tartják, akkor ugyanez a technológia, ugyanezzel a fegyelemmel alkalmazható Magyarországon is. Ha komolyan gondoljuk a közlekedés zöldítését, akkor szükségünk lesz a lítiumion-akkumulátorokra. Ha valaki mond egy másik technológiai megoldást, akkor felteszem a kezem és azt mondom, menjünk abba az irányba, de még senki nem mondott ilyet.
Milyen projektjei vannak az alapítványnak a Planet 2023 utáni időszakra?
Szeretném, ha minden évben továbbra is tudnánk támogatni a Fenntarthatósági Témahetet, ami nagyon jó kezdeményezés, sok fiatalhoz elér, idén 420 ezren vettek részt benne. A pedagógusok is elkötelezettek, jó az együttműködés. A filmfesztivált is szeretnénk folytatni, az a kérdés, hogy hogyan tudjuk még láthatóbbá tenni. A fenntarthatósági expót kétévente szervezzük, megvizsgálva, hogy honnan indultunk, hova jutottunk, és milyen problémákra adnak megoldásokat a magyar vállalkozók. Kiterebélyesedik a kisvállalkozókat támogató programunk is. Ez egy felkészítő program, ahol segítjük a kezdő vállalkozókat az első lépéseket megtenni. A tőkelapunk ígéretes vállalkozásokba fektet, jó néhány tőkekihelyezésünk volt már, más tőkealapokkal is szeretnénk együttműködni, rengeteg jó, támogatandó ötletet látunk. Maradnak az országjáró programok, az iskolák mellett nyugdíjasklubok és polgári körök is érdeklődnek már az általam elmondottak iránt. Ezek mellett van még néhány új ötletem, de azokat majd egy következő interjúban mesélem el.
(Borítókép: Áder János. Fotó: Szollár Zsófi / Index)