A Magyar Turisztikai Ügynökség közlése szerint a 2023-as év első féléves adatai alapján Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged és Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok.
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint az év első hat hónapjában ezeken a településeken valósult meg az összes vidéki vendégéjszaka közel egyharmada, nyáron pedig ez az arány több mint a kétszeresére nőtt – írja az MTI.
A nyári hónapokban a vendégkör meghatározó részét a hazai turisták adják, Zalakaros, Balatonfüred és Siófok esetében például a vendégek több mint 70 százaléka belföldi volt.
A meghatározó nemzetközi vonzerővel a fürdővárosok közül többek között Hévíz és Hajdúszoboszló dicsekedhet, ebben a két városban a nyári hónapokban a külföldi vendégéjszakák részesedése megközelítette vagy elérte az 50 százalékot.
Ugyancsak változatos képet mutat az egyes fürdővárosok vendégeinek korösszetétele. A legidősebb, döntően szépkorú vendégkörrel Hévíz rendelkezik, Zalakaros és Hajdúszoboszló ezzel szemben igazi családos desztinációk, Siófokon pedig a vendégek 27 százaléka tartozott a tipikus fesztiválozó korosztályba.