Index Vakbarát Hírportál

Újabb 5,4 milliárdot adott a kormány a Budapest–Belgrád vasútvonalra

2023. szeptember 22., péntek 09:23

A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint 5,4 milliárd forint többletforrást biztosítanak a Szeged–Röszke vasútvonal rekonstrukciójának előteljesítésére.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett határozatban rögzítették, hogy a Szeged–Röszke vasútvonal rekonstrukciójának részbeni előteljesítéséhez és a feladatok elvégzéséhez központi költségvetési forrást biztosítanak.

A határozat indoklása szerint a többletforrást azért adják, mert a Budapest–Belgrád vasútvonal megvalósítása során szükségessé vált vágányzár idején is biztosítani kell a Magyarország és Szerbia között szállítmányozó nemzetközi tehervonatok közlekedését.

A feladat megvalósítása érdekében Varga Mihály pénzügyminiszternek – Lázár János építési és közlekedési miniszter bevonásával – kell gondoskodnia az 5,4 milliárd forint többletforrásról.

Az Economx cikkében arra emlékeztettek, hogy hivatalosan október 23-ra adják át a teljes SzegedSzabadka vasútvonalat, a röszkei szakasz 2025 végére készülhet el.

Rovatok