Index Vakbarát Hírportál

Alkotmánybírósági ügy lehet a kormány egyik legfrissebb rendeletéből

2023. szeptember 23., szombat 13:30 | aznap frissítve

Az LMP az Alkotmánybírósághoz fordul a környezetvédelmi intézményrendszer „megsemmisítése” miatt – tudatta a párt parlamenti frakciója az MTI-vel közleményben szombaton. Ungár Péter szerint teljesen egyértelmű, hogy mi történt.

Az LMP – Magyarország Zöld Pártja szerint csütörtök este „a kormány véglegesen megsemmisítette a környezetvédelem intézményrendszerét Magyarországon”. Kifejtették, hogy a

megjelent veszélyhelyzeti kormányrendelet alapján, amennyiben a szennyező és jogszabályellenesen működő gyár szerződést köt az illetékes hatósággal, és vállalja, hogy megszünteti a jogellenes szabálysértéseket, akkor teljesítési határidőn belül nem szankcionálható, így nem lehet működési engedélyét sem felfüggeszteni.

A párt azonnal az Alkotmánybírósághoz fordul, mert úgy látják, hogy „a kormány teljes egészben megszüntette a már amúgy is véglegesen felpuhított és ellehetetlenített környezetvédelmi intézményrendszer utolsó darabjait is, és hitet tett a magyar emberek egészsége helyett a szennyező multik profitjának oltárán”.

Ungár Péter: Ezt a vitát most lezárhatjuk

Az LMP társelnöke is megszólalt az ügyben:

Ha valaki eddig kételkedett benne, hogy Magyarországnak ma olyan kormánya van, amelyik a magyar emberek helyett a külföldi nagyvállalatok érdekeit képviseli, akkor ezt a vitát most szerintem lezárhatjuk.

A politikus úgy vélekedett, teljesen egyértelmű, hogy mi történt: „Az akkumulátorgyárak azért jöttek ide, mert azt az ígéretet kapták, hogy nyugodtan szennyezhetnek, senki nem fogja zavarni őket. De az elmúlt hetekben már tényleg annyira súlyos esetek történtek, hogy néhány hatósági eljárás elindult, ezért a cégek számonkérték a kormányon az ígéretet, tollba mondtak egy új rendeletet, a kormány pedig lesütött szemmel kihirdette azt. Mert nagyjából ennyi maradt a szerepe a multicégekkel szemben.”

Ungár Péter megjegyezte, a helyzet most úgy áll, „nem elég, hogy a kertünk végébe építenek gyárakat ezek a cégek, adót nem fizetnek, a kormány döntése alapján mostantól nagyjából a saját becsületükre van bízva, hogy milyen mértékben szennyezik a környezetünket. Mi az LMP-ben pedig azt mondjuk, hogy nincs ma fontosabb ügy rövid távon az országban, mint hogy erre nemet mondjunk.”

Tisztázta a minisztérium

Cikkünk megjelenése után az Energiaügyi Minisztériumtól az alábbi közleményt kaptuk: „A kormány szándékai szerint ez a szabály csak működő kohászati üzemekre alkalmazható. Akkumulátorgyárakra nem. Az ezzel kapcsolatos pontosítás a következő héten a Közlönyben megjelenik”.

Rovatok