Index Vakbarát Hírportál

Az MCC egyik igazgatója szerint részben a mesterséges intelligencia lehet a megoldás a tanárhiányra

2023. szeptember 24., vasárnap 08:01

Setényi János a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Tanuláskutató Intézetének igazgatója az InfoRádiónak adott interjút, amelyben beszélt a mesterséges intelligenciáról (AI) és annak alkalmazási lehetőségeiről az oktatásban.

„A mesterséges intelligencia alkalmazása az oktatásban nem ördögtől való, a pedagógiának azonban alkalmazkodni kell hozzá” – mondta Setényi a InfoRádiónak. Az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója szerint részben a tanárhiányt is megoldhatja a technológia.

Az igazgató többek között elmondta, hogy 

Setényi János nemrég arról beszélt, hogy lehetne azon változtatni, hogy az Európai Unió országai közül Magyarország az egyik, ahol a legkevesebb diplomás van. Az igazgató úgy véli, csak úgy növekedhet a diplomás fiatalok száma, ha a már munkába állt felnőttek visszaülnek az egyetem padjaiba.

Rovatok