Index Vakbarát Hírportál

Október 3-án folytatódik az évtized korrupciós ügye, a Schadl–Völner-per

2023. szeptember 25., hétfő 18:10

Három és fél hónap szünet után, október 3-án folytatódik az évtized korrupciós ügye, a Schadl–Völner-per – értesült az Index a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályától. Az ügyben eddig négy előkészítő ülésen és tizenegy tárgyalási napon huszonkét vádlottat, valamint tanúkat hallgatott meg a bíróság. Tíz vádlott, aki beismerte bűnösségét, felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A per fővádlottjai azonban, köztük Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar volt elnöke és Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár, tagadták bűnösségüket. A monstre perben a Fővárosi Törvényszék októbertől november közepéig újabb tizenegy tárgyalási napot tűzött ki.

2022. október 24-én az ügyészség sajtóközleményben tudatta, hogy a Központi Nyomozó Ügyészség korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények, valamint pénzmosás miatt vádiratot nyújtott be Schadl György és 21 társa ellen a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat szerint az I. rendű vádlott, Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar időközben lemondott elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki a II. rendű vádlottal, Völner Pál akkori igazságügyi államtitkárral. Ennek keretében Schadl jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig 2–5 millió forintot, összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta. Schadl hét társával megállapodott abban, hogy önálló bírósági végrehajtói kinevezést kapnak, amiért cserébe az irodájuk működéséből őket illető osztalékot részben vagy teljes egészében visszakérte tőlük. Schadl több mint 924 millió forint illegális jövedelemre tett szert.

Az ügyészség Schadl Györgyre tíz év, míg Völner Pálra nyolc év börtönbüntetést, 200, illetve 25 millió forint pénzbüntetést kért.

A vádirat mindamellett a huszonkét terhelt egyéb – korrupciós, gazdasági és vagyon elleni – bűncselekményeit is felsorolta.

A fővádlottak tagadták bűnösségüket

A per február 17-én előkészítő üléssel kezdődött a Fővárosi Törvényszéken. Az előkészítő ülést a 2017-es büntetőeljárási törvény tette kötelezővé a büntetőügyekben. Ezen előbb az ügyészség ismerteti a vádat, majd a bíróság egyenként hallgatja meg a vádlottakat, akiknek lehetőségük van beismerő vallomás megtételére.

Az óriási médiaérdeklődés övezte ülésen Tóth Erzsébet tanácsvezető bíró azonnal lefektette a játékszabályokat. Megkérdezte a vádlottakat, hozzájárulnak-e arcképük megjelenéséhez. Ehhez ketten adták beleegyezésüket: az II. rendű vádlott, Völner Pál és a III. rendű vádlott, R. Róbert. Utóbbi később, a májusi tárgyaláson visszavonta hozzájárulását. A bírónő azt is tisztázta, hogy senkitől sem tűri meg a rágógumizást, majd az egyik vádlottat fel is szólította, hogy köpje ki a rágót.

Az előkészítő üléseken kiderült, hogy a huszonkét vádlottból tizenketten, köztük a fővádlottak, tagadják a bűnösségüket. Ők tehát nem mondtak le a tárgyaláshoz való jogukról. A negyedik előkészítő ülést, amelyet eredetileg február 27-ére tűztek ki, elhalasztottak, mert az ülés harmadik napján számos olyan észrevétel hangzott el, amely a bíróság szerint a döntés elhalasztását indokolta.

Felfüggesztett börtönbüntetések

A negyedik előkészítő ülésen, május 4-én az a tíz vádlott jelent meg, aki februárban lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. A vádlottak egyenként, egymás után erősítették meg beismerő nyilatkozatukat. A hét érintett bírósági végrehajtóból egyedül a VI. rendű vádlott, Cs. Éva nem ismerte be a bűnösségét. A XXI. rendű vádlott, P. Béla István, a végrehajtói kar egykori hivatalvezetője, aki Schadl utasításának megfelelően értékelte a végrehajtójelölti pályázatokat, már februárban beismerte, hogy minden úgy történt, ahogyan azt a vádirat tartalmazta. A XVI. rendű vádlott, P. Béla a vádirat szerint pénzt fogadott el az I. rendű vádlottól, hogy siófoki nyaralójának túlépítése felett szemet hunyjon. A XIX. rendű vádlott, B. László építési vállalkozó és a XXII. rendű vádlott, P. Márton szintén elismerte a bűnösségét.

Mindezek után a következő büntetéseket szabta ki a bíróság:

Völner nem kért jogtalan előnyt

Ezt követően a Fővárosi Törvényszék májusa 16-a és június 22-e között tizenegy tárgyalási napot tartott. Ezeken azok a vádlottak vettek részt, akik az előkészítő üléseken nem ismerték be bűnösségüket.

Elsőként az I. rendű vádlott tett vallomást. A letartóztatásban lévő Schadl Györgyöt minden alkalommal bilincsben, vezetőszáron kísérték be a kommandósok a tárgyalóterembe. Végig figyelemmel kísérte vádlott-társai vallomásait, amelyekhez pontosító megjegyzéseket fűzött. Schadl vallomásában többek közt elmondta, hogy Völnert kitűnő jogásznak ismerte meg, akitől gyakran kért tanácsot saját ügyeiben is.

Állítása szerint sohasem fizetett neki jogellenesen.

A bírósági végrehajtókkal összefüggésben úgy fogalmazott, hogy velük anyagi kapcsolatban állt, mert a pályázatok elnyerésekor nem volt megtakarításuk irodáik elindításához.

A II. rendű vádlott a harmadik tárgyalási napon állt a bíróság elé. Völner Pál előre megírt vallomásában kitartott amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, nem tett semmilyen jogellenes tevékenységet, és nem fogadott el készpénzt. Így Schadltól sem kért és nem is kapott semmilyen jogtalan előnyt. A végrehajtói kinevezések kapcsán elmondta, miniszteri biztosként egyetlen felterjesztést sem változtatott meg. Úgy vélekedett, Varga Judit igazságügyi miniszter tanúként tisztázni tudná őt.

Mi a hosszú barátság titka?

A negyedik tárgyalási napon a III. rendű vádlott, R. Róbert, akit Schadl egyszerűen csak „gazdájának” nevezett, ugyancsak tagadta a vádakat. Így nem ismerte el, hogy hetvenmillió forintot sikerült kicsalnia „váltságdíjként” azzal a szöveggel, hogy csecsenek rabolták el és tartják fogva Ukrajnában. Az átvert nő, S. Etelka pedig azért lett XIII. rendű vádlott, mert az általa fenntartott iskolát kenőpénzért nyilvántartásba akarta vetetni R. Róbert közbenjárásával. Továbbá nem kérte A. Tamást, az V. rendű vádlottat, hogy játssza el az ügyészt, míg a XV. rendű vádlottat, P. Kamilló urat többször megkérdezte, mivel tartozik neki, de ez szigorúan az ügyvédi szolgáltatásra vonatkozott.

R. Róbert azt is elmondta, hogy nem ismerte Völnert. miközben Schadllal már tizennyolc éves az ismeretsége. Ezt megerősítette az I. rendű vádlott, aki arról beszélt, hogy korábban számos alkalommal támogatta őt R. Róbert, és később ő is segítette barátját.

„A pontos elszámolás a hosszú barátság titka” – fogalmazta meg a per egyik „aranyköpését”.

Az ötödik tárgyalási napon állt bíróság elé a IV. rendű vádlott, M. Viktor, aki Schadl sofőrje és intézője volt, és a vádirat szerint hozta-vitte a korrupt pénzeket az I. rendű vádlott és a végrehajtók közt. A IV. rendű vádlott azt elismerte, hogy sokszor vitt és hozott zárt borítékokat, dobozokat, de abból indult ki, hogy minden tiszta és szabályos.

A VI. rendű vádlott, Cs. Éva, aki végrehajtótársaitól eltérően nem ismerte be a bűnösségét, elismerte ugyan, hogy háromszor pénzt adott át Schadlnak, azonban állítása szerint „polgári jogviszonyban” visszafizette az összeget.

„A bíróság tárgyalóterme nem kabaré”

A hatodik tárgyalási napon az V. rendű vádlott, A. Tamás részben beismerte bűnösségét. A bírónő részleteket olvasott fel a vádlott nyomozati szakban tett vallomásaiból, amelyekben azt állította, hogy Schadl, aki jó kapcsolatban áll Rogán Antal miniszterrel, havonta 300 milliót keres, mert a végrehajtók „tejelnek neki”, de ő intézte a Borkai Zsolt volt győri polgármesterről készült szexvideó ügyét is. Állításait azonban bizonyítékkal nem tudta alátámasztani.

A per második tárgyalási napján Schadl felesége és édesapja állt a törvényszék elé. A XVII. és XVIII. rendű vádlottakat különösen nagy értékre elkövetett pénzmosással vádolják. Schadl felesége fenntartotta korábbi vallomását, miszerint elromlott az otthoni széf, és ezért döntöttek úgy, hogy az értéktárgyakat, amelyek férje legális jövedelméből származtak, elhelyezik Schadl apjának nevére egy bérelt széfben.

A hetedik tárgyalási napon a XX. rendű vádlott, Sz. Gábor valóságos kabarét csinált a tárgyalásból. Arra a kérdésre például, hogy korábban miért állt bíróság előtt, azt válaszolta: „Valami százezer forint értékű marhaság miatt.” A bírónő közölte vele, a Btk. nem ismer ilyen bűncselekményt, és egyébként is „a bíróság tárgyalóterme nem kabaré”.

A nyolcadik tárgyalási napon egy kecskeméti házaspárt hallgatott meg a bíróság. A vád szerint közreműködtek abban, hogy egy alapítványi iskola működési engedélyt kaphasson. A XIV. rendű vádlott, P.-né Zsuzsa annyiban egészítette ki korábbi vallomását, hogy nem volt pénzátadás, és soha nem élt vissza a hivatali munkakörével. A XV. rendű vádlott, P. Kamilló is fenntartotta a nyomozás során tett vallomását, hogy évek óta ismeri A. Tamást, akinek szerinte nem az igazság feltárása az érdeke, hanem az, hogy önmagát bármi áron mentse.

Újabb tanúkat hallgatnak meg

Június 6-án fejeződött be a vádlottak meghallgatása. A következő három tárgyalási napon – június 13-án, 15-én és 20-án – tanúkat hallgatott meg a Fővárosi Törvényszék.

A folytatással kapcsolatban megkerestük a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályát, ahol azt a felvilágosítást adták, hogy

a perben a következő napokon tartanak tárgyalást: október 3., 12., 17., 19., 24., 26., november 2., 7., 9., 14. és 16.

Információink szerint a bíróság újabb tanúkat hallgat meg az ügyben.

(Borítókép: Völner Pál a Schadl–Völner-per tárgyalásán 2023. február 17-én. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok