Index Vakbarát Hírportál

Szijjártó Péter: Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű építése

2023. szeptember 25., hétfő 11:55

Menetrend szerint halad a paksi atomerőmű bővítése, amely nemcsak versenyképesebbé teszi a magyar gazdaságot, és nemcsak garantálja az energiabiztonságot, hanem a környezetvédelemhez is nagyban hozzájárul – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Bécsben.

A minisztérium közleménye szerint a külügyminiszter a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) közgyűlését megelőzően sérelmezte, hogy még mindig hatalmas politikai és ideológiai viták övezik a nukleáris energiatermelést, miközben fontos lenne, hogy végre a szakmai alapú megközelítés kerüljön előtérbe.

Európában továbbra is komoly politikai és ideológiai támadások alatt áll a nukleáris energia, holott ha feltesszük a kérdést, hogyan lehet úgy nagy mennyiségben elektromos energiát előállítani, hogy az versenyképes áron, biztonságosan történjen, és még a környezetet is megóvjuk, akkor a nukleáris energia jelenti a megoldást

– mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy Magyarország a paksi bővítéssel évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását előzi meg.

Tehát nemcsak versenyképesebbé tesszük az országot, és nemcsak az energiaellátásunk biztonságát garantáljuk, hanem a környezet védelméhez is nagymértékben tudunk hozzájárulni

– fogalmazott.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy mások mellett Alekszej Lihacsovval, a Roszatom orosz nukleáris energetikai vállalat vezérigazgatójával is tárgyalt, akivel áttekintették a paksi projekt állását, amelynek szavai szerint a látványos szakasza ezután indul meg.

Kiemelte, a megépült résfal hossza mostanra átlépte az egy kilométert, miközben összesen 2700 méterre lesz szükség az erőmű építésének előkészítése során. Emellett a kivitelező újabb kapacitásokat telepít a helyszínre, így a munka felgyorsul.

Megkezdődött a leendő hatos blokk alatti talaj kitermelése, s már több mint félmillió köbméternél tart a folyamat, vagyis a munka fele már nagyjából itt is kész, miközben az ötös reaktornál már el is készült ötméteres mélységig a kitermelés. A következő feladat a talajszilárdítás lesz, amely november 1-jén indul. Ezzel párhuzamosan pedig elkészítik a 23 méteres mélységig történő talajkitermelésre vonatkozó engedélyeket – sorolta.

Hozzátette, hogy a Roszatom már megrendelte a hosszú gyártási idejű berendezéseket, például a reaktorpalást előállítása is megkezdődött már Oroszországban.

Tehát haladunk a menetrend szerint a paksi atomerőmű építésével. A 2030-as évek elején a két új blokkot rá fogjuk tudni kapcsolni a hálózatra, ezzel nagymértékben hozzájárulva az ország energiaellátásának biztonságához és ahhoz, hogy megfizethető áron álljon rendelkezésre az energia Magyarországon

– mondta Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy állandó egyeztetés folyik a Roszatom vezetésével a beruházással kapcsolatban. 

Rovatok